Gasztronómia

2021.02.12. 15:00

Ne csak karácsonykor együnk káposztát!

A vörös káposzta nem csak a szervezetünknek tesz jót, de ízek és látvány szempontjából is kielégítő lehet számunkra.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

A vörös káposzta intenzív színével a legegyszerűbb ételek is könnyedén feldobhatók. Ráadásul magas ásványianyag- és vitamintartalma mellett kalóriaszegény is, így az egészségünk szempontjából is előnyös választás. A hagyományos ételek miatt főleg a karácsonyi időszakokban közkedvelt köret, pedig egész évben érdemes fogyasztani – írja a Vasárnap Reggel legutóbbi lapszáma.

Készítsen belőle savanyúságot!

Keverjen össze egy lábosban egy liter malátából vagy vörösborból készült ecetet 225 gramm kristálycukorral, egy evőkanál szegfűszeggel, egy evőkanál koriandermaggal, majd tegyen bele egy fahéjrudat. Hevítse a keveréket addig, amíg a cukor el nem olvad, majd húzza le a tűzről, és hagyja hűlni egy éjszakán át. Ezután gyaluljon le vagy vágjon fel vékony csíkokra egy fej vörös káposztát, sózza be, és hagyja állni a hűtőszekrényben másnap reggelig. Az átmosott és lecsöpögtetett káposztát ossza el a csírátlanított befőttesüvegekben, és öntsön rájuk annyit a fűszeres ecetből, amennyi ellepi. Felbontás előtt hagyja állni legalább egy hétig lezárva, hogy az ízek összeérjenek.

Lekvárként is megállja a helyét

Dinszteljen meg egy evőkanál olívaolajon egy fej felkarikázott lila hagymát. Adjon hozzá 100 gramm kristálycukrot, majd öntse fel 200 milliliter száraz vörösborral és 125 milliliter vörösborecettel. Ha felforrt, adjon hozzá egy kiló gyalult vörös káposztát, két darab meghámozott, felkockázott körtét és két darab fahéjrudat, majd főzze kis lángon a keveréket egy órán át. Miután a zöldség és a gyümölcs megpuhult, vegye ki a fahéjrudakat, és botmixer segítségével pürésítse, majd töltse csírátlanított dunsztosüvegekbe a lekvárt. Az elkészítés után azonnal fogyasztható is.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!