Nadrágtalanul

Hogy mi értelme van a nadrágtalan metrózásnak, arra van egy tippem – az égvilágon semmi –, de a londoniak egy része így utazott nemrég az említett közlekedési eszközön. Tették ezt azért, mert úgy két évtizede egy ráérő csapat bevezette ezt a gyakorlatot, és mint tudjuk, a britek módfelett hagyománytisztelő népek. Emellett elég fantáziátlanok is: a nadrágtalan napról készült fotók azt tanúsítják, hogy az urak általában sötét színű bokszerekben parádéztak – no jó, akadt néhány világos árnyalat is –, de senki sem viselt például a tradíciókat ugyan nem támadó, de azért egyfajta eredeti világszemléletet képviselő, kockás vagy csíkos alsóneműt. Még szerencse, hogy a kezdeményezés néhány hölgynek is felgyújtotta a fantáziáját: így az ugyancsak lengén utazó gyengébbik nem képviselői jótékonyan oldották és színesítették a földhözragadt férfiemberek (divat)bemutatóját. 

Megijednie – avagy reménykednie? – senkinek sem kell, a brit gyakorlat nagy valószínűséggel megmarad a szigetország határain belül. Részben azért, mert speciálisan angol hóbortról van szó, olyan bolondságról, mely külföldi talajba ültetve minden bizonnyal elsorvadna. Emellett manapság a fél világ éppen egyre erőteljesebb nadrágszíjmeghúzásra kényszerül. Tehát nem úgy tűnik, mintha bármit is lehetne oldani az övön, hogy az utána következő mozzanatról ne is beszéljünk.