Világbajnokság, D-csoport

2022.11.26. 13:04

A harmadik vb-győzelemmel életben maradt az ausztrálok továbbjutási esélye

Az első félidőben vezetést szerző Ausztrália kivédekezte a tunéziai lehetőséget, így még megmaradt a sansza, hogy továbbjusson csoportjából.

Mitchell Duke (jobbra) fejelte a mindent eldöntő gólt

Fotó: AFP

Az ausztrálok a papírformának megfelelően vereséggel kezdték hatodik világbajnokságukat Franciaország ellen (1–4), vagyis iparkodniuk kellett, hogy a záró forduló előtt esélyük legyen történetük során másodszor túlélniük a csoportkört. Ennek tudatában már a térfél közepén letámadta ellenfelét Graham Arnold csapata, s sokadik beadásából Mitchell Duke fejesével meg is szerezte a vezetést. Az előnyt követően visszahúzódtak a szigetországiak, átadva a kezdeményezést a dánok ellen gól nélküli döntetlennel nyitó Tunéziának, mely az ellenfél aprításán túl gólszerzéssel is próbálkozott, ám vagy egy védő állt a lövés útjába, vagy – mint Mszakni esetében – centikkel ment el a játékszer a kapufa mellett.

Fordulás után szinte felbillent a pálya, a kiegyenlített labdabirtoklás után 67 százalékban is volt már az afrikaiaknál a labda. Elkezdődött a türelemjáték mindkét részről, Ausztrália egy emberként védekezett, míg Tunézia az üres passzsávokat kereste. Mégis Mathew Leckie járta előbb a gólszerzéshez, de a kezdőként nyolcadik vb-meccsén pályára lépő csatár lekésett az éles beadásról, míg a vele rekordot döntő Mathew Ryannek Youssef Mszakni lövésénél kellett résen lennie. Lehetőségek még adódtak mindkét oldalon, gól viszont több nem született, így az ausztrálok tizennyolc világbajnoki mérkőzésük közül harmadikat (1994 után az elsőt) nyerték meg és a másodikat úszták meg kapott gól nélkül (1974, Chile 0–0), ezzel életben tartva továbbjutási esélyüket.

D-csoport, 2. forduló
Tunézia–Ausztrália 0–1 (0–1)
al-Vakra, al-Dzsanub Stadion. V.: Siebert (német)
Tunézia: Dahmen – Bronn (Kesrida, 73.), Meriah, Talbi – Dräger (Szasszi, a szünetben), Shiri, Lidouni (Hazri, 67.), Abdi – Szliti, Dzsebali (Henisszi, 73.), Mszakni. Szövetségi kapitány: Kadri Dzsalel
Ausztrália: Ryan – Karacic (Degenek, 75.), Souttar, Rowles, Behich – McGree (Hrustic, 64.), Mooy, Irvine – Leckie (Baccus, 85.), Duke (Maclaren, 64.), Goodwin (Mabil, 85.). Szövetségi kapitány: Graham Arnold
Gólszerző: Duke (23.)

 

Címkék#katari vb

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!