2022.12.15. 20:30
Negyvenmillió eurót ér az arany, de már a döntőért is csurran-cseppen némi pénz
A francia L’Équipe arról ír, hogy a honi szövetség világbajnoki győzelem esetén 40 millió eurót is remélhet a Nemzetközi Labdarúgó-szövetségtől. Ennek az összegnek a harminc százalékát kapják meg a játékosok.
A Jules Rimet-kupa és dicsőség mellé jókora pénzösszeg is jár a győztesnek
Forrás: AFP
„A FIFA ezekben a válságos időkben is megmaradt pénzautomatának, így a francia válogatott egy újabb aranyéremmel még többet kereshet, mint 2018-ban – fejti ki a cikk részleteiben is a világbajnoki szereplés pénzügyi oldalát, idézi a lapot a Nemzeti Sport. – Akkor ugyanis 344 millió dollárt (322 millió eurót) osztottak szét a résztvevő országok szövetségei között, most pedig 440 millió dolláron (411,8 millió euró) osztozhat a 32 résztvevő szövetség.”
A számítások szerint idén 40,2 millió eurót kaphat a győztes, a négy évvel ezelőtti 32,2 millió euróval szemben. Egyébként már a a döntőbe jutással is 28,5 millió eurót biztosra vehetnek az argentinok és a franciák, és már ez az összeg is jóval túlmutat a világbajnoksággal járó kiadásokon. Ha Franciaország megnyeri a vb-t, akkor a játékosok fejenként körülbelül 400 ezer eurót kaphatnak, ezüstérem esetén 295 ezer eurót. A francia lap hozzáteszi, sokan közülük jótékonysági szervezeteknek ajánlják fel ezt az összeget.
A Franciaország–Marokkó elődöntőről itt írtunk bővebben. A katari világbajnokság híreit ide kattintva találja.