2010.03.09. 09:10
Nézze meg! Erre költik el az adófizetők pénzét
Várhatóan mintegy százmillió forinttal költ többet a város ebben az évben, mint amennyi pénz befolyik az önkormányzat kasszájába. Honnan származnak a bevételek és mire fordítják? Alább ezekre a kérdésekre igyekszünk közérthető válaszokat adni.
Éles vita volt a képviselő-testületen belül a nemrég elfogadott költségvetésről, mint azt korábban megírtuk. Most a minősítéseket mellőzve, pusztán a számok alapján kívánjuk bemutatni a város pénzügyi tervét, Bogdán Sándor, a polgármesteri hivatal pénzügyi osztályának vezetője segítségével.
A februárban elfogadott 2010-es költségvetés 2,66 milliárd forintos bevétellel és kiadással számol. A működési hiány mintegy százmillió forint. Ezt az összeget a korábban kibocsátott kötvényből fedezik.
A működési hiányhoz hozzájárul az a körülmény, hogy a normatív állami támogatás bő ötvenmillió forinttal kevesebb a tavalyinál. Az áfa mértéke viszont 20-ról 25 százalékra nőtt, illetve a segélyek kifizetéséhez is több saját forrást kell hozzátennie a városnak.
A saját bevételek közül a kommunális adóból idén is 30 millió forintot terveztek, az iparűzési adóból pedig 200 milliót. Utóbbi idén kisebb a tavalyinál, mivel ezen adóbevétel jelentős növekedését eredményező autópálya építés március végén befejeződik. Gépjárműadóból is hozzávetőleg a tavalyi összeget (65 millió forint) tervezték.
Bevételt hoz a korábbi 1,8 milliárdos kötvénykibocsátásból származó, bankban lekötött egymilliárd forint kamata is, várhatóan 90 milliót. A kötvény után fizetendő kamatteher viszont 20 milliót visz. Az egyenleg plusz hetvenmillió forint, ami kb. 25 millióval kevesebb, mint tavaly.
A kiadások között a legnagyobb tétel az oktatásé. Az óvodák, iskolák működtetése 701 millió forintba kerül. Az államtól 273 millió forint támogatást kap erre a célra a város. Az oktatási intézmények saját bevétele 46 millió forint. A fennmaradó részt az önkormányzatnak kell biztosítania.
A szociális kiadások is nagy összeget tesznek ki: 174 millió forintot terveztek be segélyezésre idén. A városra jutó rész ebből 43 millió forint.
2010-ben a tavalyinál több közfoglalkoztatottat alkalmaz az önkormányzat, ami 78 millió forintba fog kerülni, ebből mintegy 70 milliót biztosít az állam.
A költségvetés általános tartaléka 10 millió forint. A 20,8 millió forintos működési céltartalékból a jelenlegi állás szerint 8 millió jut a sportegyesületek támogatására, 5 millió a városi nagyrendezvényekre, félmillió a kitüntető díjakra, 300 ezer a gyermekönkormányzatra. A polgármesteri keret, szigorú elszámolási kötelezettség mellett, 5 millió forint.
A költségvetésben 41,5 millió forinttal szerepel a tavalyról áthúzódó útépítések tétele (Damjanich utca, Kinizsi köz, Wesselényi utca, Dózsa György utca), illetve a tavaly már elkészült, de idén kifizetendő útfelújítások (Vasút utca, Vásártéri lejáró, Sport utca, Fáy tér), 40,8 millióval.
A felhalmozási céltartalék kerete 913 millió forint. Ebből jelenleg 133,8 forintot „nevesítettek" a Hősök tere-Árpád utcai városközpont megújítás önerejére, illetve 8,4 millió a szennyvíztelep rekonstrukció első fordulós pályázatának saját erejére. 770,6 millió egyelőre egyéb tartalék.
Lényegében a felhalmozási céltartalék keretét, csakúgy, mint a működési hiány fedezetét, a „kötvénypénz" biztosítja. Ebből összességében jelenleg 1,05-1,1 milliárd forint áll rendelkezésre.
Néhány további kiadási és támogatási tétel (Ft)
Lapkiadás: 5,9 millióParkfenntartás: 35 millió
Német kisebbségi önkormányzat: 400 ezer
Roma kisebbségi önkormányzat: 400 ezer
Családi napközi: 1,54 millió
Tolnai tűzoltóság: 4,5 millió
Polgárőrség: 700 ezer
Közvilágítás: 27,5 millió
Parkfenntartás: 35 millió
Német kisebbségi önkormányzat: 400 ezer
Roma kisebbségi önkormányzat: 400 ezer
Családi napközi: 1,54 millió
Tolnai tűzoltóság: 4,5 millió
Polgárőrség: 700 ezer
Közvilágítás: 27,5 millió
-->