Gazdaság

2010.07.15. 18:30

Elfogyott a főcsatorna melletti gazdák türelme

Úgy tűnik, elfogyott a Paks-faddi főcsatorna környékén gazdálkodók türelme.

TEOL

[caption id="" align="alignleft" width="334"] Debreczeni Sándor mutatja az egyik vízzel borított földjüket (Fotó: Gottvald Károly)
[/caption]

Debreczeni Sándor, a dunaszentgyörgyi szövetkezet elnöke elmondta: az általuk művelt földeken 128 hektárt borít a belvíz, elsősorban annak köszönhetően, hogy a faddi holtágba torkolló főcsatorna zsilipjét bő egy hónapja a faddi önkormányzat lezárta. Hasonló a helyzet a magángazdálkodók által művelt területeken és a csatorna környékén más települések határaiban is.

A szakember szerint ha a csapadékvizeket a főcsatorna le tudná vezetni a holtágba, az általuk bérelt földeken legfeljebb mintegy húsz hektár lenne víz alatt. A lezárt zsilip ügyében megkerestek már polgármestereket, országgyűlési képviselőt, a vízügyi igazgatóságot. Mindenütt a türelmüket kérték, de az már elfogyott, hiszen sok tízmillió forint értékű növénykultúra, betakaríthatatlan termés és a ráfordított költség megy veszendőbe a zsilip zárva tartása miatt.

Mint ismert, a zsilipet azért zárta le a faddi önkormányzat, mert a főcsatornán büdös, fekete, magas szervesanyag tartalmú víz jelent meg. Ezt, különösen a nyári idegenforgalmi szezon kellős közepén nem akarják beengedni a fadd-dombori holtágba. A szennyeződés eltávolítása jelenleg is folyik, de a vártnál lassabban.

Fülöp János faddi polgármester érdeklődésünkre elmondta: megérti a gazdák álláspontját, de megítélése szerint a mezőgazdaságénál nagyobb kárt okoznának azzal, ha a szennyezett vizet a holtágba engednék, veszélyeztetve a strandok vízminőségét és esetleg a halállományt is. Megítélése szerint vis maior helyzetről van szó. Egyértelművé tette, hogy amennyiben nem tudják kiszivattyúzni a szennyeződés legalább felét a csatornából, akkor csak ősszel nyitják meg a zsilipet.

Rendőrségi feljelentést tett szándékos gazdasági károkozás miatt a Paks-faddi főcsatorna öblözetében több csatornát fenntartó Duna-Sió menti Vízitársulat. Tóth István elnök közölte: emellett felkérték az illetékes hatóságot, hogy kötelezze a faddi önkormányzatot a zsilip felnyitására.

Azoknak a gazdáknak, akiknek a zsilip zárása miatti vis maior kárigényüket az MVH elfogadja, a vízitársulat elengedi az ezévi társulati hozzájárulás megfizetését, részben morális megfontolásokból is. Rámutatott: a társulatnak nem csak a bevételkiesés miatt származik kára, hanem abból is, hogy az idén az elöntések miatt megközelíthetetlen vízfolyások karbantartása jövőre plusz munkát igényel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!