2010.12.18. 05:12
A közös jövőkép erőt ad
A Völgység-Hegyhát Takarékszövetkezet elsődleges feladata a pénzügyi szolgáltatás, de a partnerkapcsolatok építése, ápolása legalább ilyen fontos - vallja Pintér Szilárd, a pénzintézet hálózati igazgatója.
A takarékszövetkezet 5 statisztikai kistérségben van jelen, ahol minden önkormányzattal kapcsolatban van. Emellett 3 kistérségi társulás, és 40 önkormányzat is bizalmat szavazott nekik pénzügyeik kezelésére.
Pintér Szilárd kiemelte, hogy a szoros együttműködésnek köszönhetően tisztában vannak a települések problémáival. Így azon felül, hogy segítő kezet nyújtanak feléjük, az együttgondolkodásban is partnerre lelnek az önkormányzatok a takarék személyében.
Ezt a célt szolgálja az idén bevezetett partnerprogram is, amellyel az önkormányzatok civil szervezeteit segítik. Ez a kölcsönösség elvén nyugszik, hogy a közösen megtermelt javakból támogatást kaphassanak a civilek működésükhöz, rendezvényeikhez. Ma már több mint 80 szervezet azonosult ezzel a gondolattal, amely a jövőben is folytatódik.
Ugyancsak a partnerek iránti elkötelezettségre világít rá az Önkormányzati Klub, amelynek tagjai évente kétszer üléseznek, s beszélik át az éppen aktuális feladatokat - tette hozzá a hálózati igazgató.