2011.02.18. 11:01
Jelentős változások lehetnek a költségvetésben
Várhatóan 9,7 milliárd forintból gazdálkodik idén Szekszárd önkormányzata. A költségvetési tervezet csütörtökön került a közgyűlés rendkívüli ülése elé, első fordulóban.
Ez azt jelentette, hogy az elemző tárgyalás és vita a következő közgyűlésre marad. Ezt szóvá is tette a Jobbik-Védegylet színeit képviselő dr. Tóth Csaba, aki szerint így megrövidülhet az ellenzék.
Az MSZP-s Halmai Gáborné úgy látta, hogy a tervezetet későn kapták kézbe és jelenlegi formájában, tekintettel hiányosságaira, nem lehet érdemben tárgyalni.
- Idei költségvetésünk valóban új szerkezetű - adott tájékoztatást Ács Rezső alpolgármester. - Ezzel az első fordulós tervezettel az volt az egyébként teljesült célunk, hogy testületünk kimondja: az elvekkel egyetért és felkéri a polgármestert, hogy folytassa le a szükséges egyeztetéseket és készítse el a végleges változatot.
Így lehetőséget biztosítunk mindenkinek arra, hogy a rendelkezésére álló két hét alatt véleményezze a dokumentumot. Képviselőtársaink bizottsági ülésen is kifejthetik véleményeiket és javaslataikat.
Ács Rezső hozzátette: a büdzsé évközben akár jelentős mértékben is módosulhat. Hiszen a múlt év végén elkezdődött az Agóra-program és várhatóan hamarosan aláírják a városközpont rehabilitációjával kapcsolatos megállapodást: ez kétszer kétmilliárd forintot jelent pluszban.
A közgyűlésen a képviselők elé került a hulladékgazdálkodással kapcsolatos tervezet is. Az április elsejétől a megyeszékhelyen életbe lépő, előnyére változott rendszer egyik fontos elemét az egyedi szerződések jelentik. Ám a leglényegesebb változás az lesz - közölte Ács Rezső - , hogy adott esetben lakástípustól függően 6 és 39 százalék közötti díjtétel csökkenés várható.