2011.09.21. 19:09
Előbb is jöhetett volna a csapadék
A hét elején megérkezett a várva várt eső. A csapadék azonban már későn érkezett a mezőgazdaság számára.
Az elmúlt időszakban súlyos aszály alakult ki – tájékoztatott dr. Vörös Géza, a Tolna Megyei Kormányhivatal Növény-és Talajvédelmi Igazgatósága igazgatója.
A talajmunkákat nem lehetett megfelelő minőségben elvégezni. A repcét porba kellett vetni, a kalászosok vetőágyának elkészítése szinte lehetetlennek bizonyult. A szárazság egyedül talán a napraforgónak volt kedvező, jó minőségben lehetett betakarítani.
A hétfői eső mennyisége a megye déli-dél-nyugati területein általában húsz milliméter felett volt, de máshol is mértek legalább tizenöt millimétert. A lehullott csapadéktól a repce kelése várhatóan lökésszerűen beindul majd. A kukorica számára jobbára semleges volt ez az eső, esetleg a késői érésű fajtáknál lehet némi pozitív hatása. A közvetlenül betakarítás előtt álló tengerinek viszont nem használt a nedvesség.
A szőlő esetében a fürtökbe már nemigen tud eljutni a víz, így a szemek töppedését nem tudta visszafordítani az eső, legfeljebb az olyan késői érésű fajtáknál, mint a Merlot, vagy a Cabernet.
Az őszi vetésű gabonák magágyának előkészítéséhez, illetve a szántások elvégzéséhez viszont kifejezetten kedvező volt a csapadék. Dr. Vörös Géza szerint a továbbiakban mérsékelten meleg, napfényes időjárás lenne az ideális, némi esővel párosulva.