2020.06.24. 16:40
Hevér Gábor: Leonardo DiCaprio filmjei az enyémek
Járt tanárképző főiskolára, volt neves rockegyüttes énekese, vezetett műsorokat a szegedi körzeti tévéstúdióban, majd felvették a Színművészeti Főiskolára. Több színház tagjaként játszott vidéken és Budapesten. Népszerű tévésorozatok szereplője, és az egyik legfoglalkoztatottabb szinkronszínész.
Hevér Gáborral a HOT! készített interjút.
Szegeden született. Lokálpatrióta az egész család?
A szüleim akkor kerültek a városba, amikor felvették őket az egyetem bölcsészkarára. Tanár szakon végeztek, édesanyám pedagógus lett, apámnak sokféle foglalkozása volt. Másfél éves koromban elváltak. Szeretem a várost; ha nem vettek volna fel a Színművészetire, el sem jövök onnan. Ott jártam általános iskolába és gimnáziumba, előfelvettként a katonaidőmet is Szegeden töltöttem. Magyar–kommunikáció szakra jártam: édesanyám azt akarta, hogy legyen valami rendes foglalkozásom. Sokszor biztatott, hogy fejezzem be a főiskolát, legyen meg ez a diplomám is, de nem nagyon volt hozzá kedvem.
Jól érezte magát az általános meg a középiskolában?
Jól tanultam, de nem voltam jó gyerek. Édesanyám gyakran jelent meg a barátaim szüleinek a társaságában az igazgatói irodában, sőt a gyámhatóságra is behívták. Egy nyári éjszakán az utcán találtak a rendőrök, nem tudtam igazolni magam, épp egyik buliból mentünk a másikba. Alig vártuk, hogy megkapjuk a személyit, de aztán azzal vagánykodtunk, hogy nem vittük magunkkal sehová. A gimnázium befejezése előtt azért kaptam igazgatói rovót, mert két barátommal paródiát készítettünk a tanárokról, amit többen túlzottan találónak éreztek. Attól féltünk, hogy nem engednek át az érettségin. Én úgy védtem ki a dolgot, hogy nagyon felkészültem; jelest is kaptam mindenből, a felvételire sem kellett külön készülnöm.
![](https://cdnkpi.mediaworks.hu/2021/09/EWDQ2x68jYudFeETOakhN_z1FXLy2iav2fZ7wPdGtHM/fill/1920/1080/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzIyNWY4MzgzMTdkNDQ2OGJiYTgzNzgyNmI5ZDUxZTEx.jpg)
Szereplős gyerek volt?
Nem, soha nem voltam az, a mindennapi életben ma sem szeretek középpont lenni. Nem jártam szavalóversenyekre, nem én mondtam az ünnepségeken a verset. Nem is nagyon gondolkodtam azon, hogy színész leszek. 17 évesen viszont bekerültem Galkó Balázs diákszínjátszó körébe. Két helyre lehetett beadni a jelentkezési lapot, én elsőnek a Színművészetit jelöltem meg, ahonnan az első forduló után elküldtek. Maradt a tanárképző, ahová rögtön felvettek.
A kommunikáció szaknak köszönhetem azt, hogy a körzeti stúdió gyakornoka lettem, a retorikatanáromnak, Mucsányi Jánosnak és logopédus feleségének pedig azt, hogy megtanítottak szépen beszélni. Slendriánul formáltam a szavakat, hadartam. Két Kazinczy-versenyen is elindítottak, mind a kétszer épp csak lemaradtam az éremről. A főiskolán aztán Avar István tanár úr mélyítette el azt, amit tőlük tanultam.
Volt egy érdekes pontja az életének: a nagyon népszerű Nyers együttes énekese volt. Miért hagyta ott őket?
Elmondtam Czutor Zolinak, az alapítónak, hogy szívesen lépek fel velük, de engem elsősorban a színház érdekel, így amikor felvettek a Színművészetire, elbúcsúztam tőlük. Bár nagyon szerettem, nem vagyok zenész. Tanultam ugyan fuvolázni, a főiskolán még szaxofonoztam is, de ez csak kitérő volt. Közben tagja voltam a Szegedi Egyetemi Színháznak. Aztán az első felvételinél az első, a második alkalommal a második rostán estem ki a Színművészetin, a harmadiknál vettek fel. Közben próbálkoztam a Merlin Színháznál is, ahol Lázár Kati és Jordán Tamás indított színészképzőt. Jelentkeztem, de elküldtek. Jordán Tamás elmondta, hogy nagyon erős egyéniségnek látnak, ők viszont olyan hallgatókat keresnek, akiket lehet alakítani.
![](https://cdnkpi.mediaworks.hu/2021/09/jlIL-HaukeqXIgw0nAxpOFiVYJtk3XsABGyGgA7AedQ/fill/2560/1707/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzI5NGRhZDBmN2I0YjQ1NGVhNzUxOWRjMjg4YTdlMTI2.jpg)
Fotó: MTI / Koszticsák Szilárd
Mit szólt az édesanyja ahhoz, hogy az újabb főiskolai tanulmányait kell támogatnia?
Tudta, hogy én Szegeden inkább mellé jártam a főiskolának. De azért szerette volna, ha rendes állásom lesz. A tévézéssel viszont jól kerestem, húszévesen el is költöztem albérletbe az akkori szerelmemmel. Amikor felvettek a Színművészetire, megkaptam azt az összeget, amit gyerektartásként apám fizetett. Nem nagyon volt mire költeni. Reggeltől éjfélig bent voltunk a főiskolán, a Rákóczi úton meg a Vas utcán kívül alig ismertem mást Budapestből. Bejártam a Katona József Színházba gyakorlatra, és szinkronizálással kerestem egy kis pénzt.
Miért a Katonában volt gyakorlatos hallgató, és hogyhogy nem oda szerződött?
Benedek Miklóssal és Máté Gáborral nagyon jó volt a kapcsolatom a főiskolán. Volt is szó róla, hogy oda szerződöm, aztán mégis Miskolcra mentem.
Major Melindával együtt – akivel akkor már több éve tartott a kapcsolatuk.
A főiskolán kezdődött a szerelem, közös lakásunk is lett, majd Miskolcon együtt laktunk a színészházban. Amikor szakítottunk, eljöttem. A színház meg a színészház olyan közel volt egymáshoz, hogy szinte egymás szájában játszottunk és éltünk. Feljöttem Pestre, bementem a főiskola melletti pizzériába, az volt hajdan a törzshelyünk. Ott ült Lukáts Andor, aki meghívott a Tháliába A mizantrópba. Hét évig voltam szabadúszó színész, majd amikor megtudtam, hogy Jordán Tamás lesz a Nemzeti Színház igazgatója, megkerestem azzal, hogy szeretnék beszélni vele. Azt mondta, nem kell. Majd Mohácsi János jelentkezett, hogy volna nekem „egy kis szerep” a Sárga liliomban. Aztán én lettem a nagyherceg a darabban – és tizenegy évig a színház tagja. Jordán az agora jellegű színházat tartotta követendőnek a Nemzetiben, amíg el nem ment Szombathelyre. Alföldi Róbertnél évi öt bemutatóm volt – ma már ezt el nem tudnám képzelni.
Következett a Vígszínház, ahol 2019 végéig tag volt.
Azt gondoltam, hogy vendégként megyek oda, de szerződni kellett. Aztán amikor már annyi volt a konfliktus, az olyan dolog, amivel nem tudtam azonosulni, felmondtam.
Az eltelt évek során viszont nem volt olyan nívós sorozat, amiben ne szerepelt volna, az Aranyélettől az Alvilágon át a Jófiúkig.
Szerencsém volt, soha nem kellett elvállalni valamit „csak a pénzért”.
Szinkronszínészként is népszerű.
Szeretek szinkronizálni. Van olyan barátom, aki azt mondja, hogy mindig csak az én hangomat hallja a filmekben. Leonardo DiCaprio filmjei az enyémek, és James McAvoyt is szívesen vállalom.
Időközben szép családja lett, a feleségével két kislányt nevelnek.
Húsz éve vagyunk együtt a feleségemmel, aki táncos, a Győri Balett iskolájában végzett, egy előadás után ismerkedtünk meg. Ma már body art- és pilates-oktató. Berta, a második gyerekünk még pici, csupán kétéves. Vilma tizenkét éves, nagyon tehetséges gyerek. Hiába óvnám a színi pályától: énekel, táncol, mostanában már velem együtt szerepel a Segítség! Itthon vagyok! című sorozatban.