2023.05.13. 05:03
Harsányi Leventére hosszú idő után talált rá a szerelem: megmutatta gyönyörű kedvesét
Fotó: Bors
Megmutatta új barátnőjét Harsányi Levente, a boldog pár a Mokka műsorában jelent meg először együtt nyilvánosan - szúrta ki a Bors.
Mint kiderült, Levente már régóta egyedül volt, de új barátnője, a német származású Obersovszky Lara sem keresett párt, amikor februárban egy közös ismerősük házában összehozta őket a sors.
Pedig minden az ellen volt, hogy találkozzanak: a hideg, téli estén Leventének sem volt nagyon kedve kimozdulni, taxit sem kapott, fáradt volt, de végül Hajas László unszolására mégis felkerekedett. Larát is egy barátnője beszélte rá, hogy menjen el a vacsorára.
Ráadásul ahogy Levente odaért, a jeges kövön elcsúszott és majdnem ráesett leendő kedvesére.
A vonzalom egyértelmű volt, innen pedig már csak követték egymást az események: vacsora, beszélgetés - mesélte boldogan Levente.
Bulvár-celeb
- Tóth Gabi elmondta, mikor és hogyan szeretett bele Papp Máté Bencébe
- Nagy a felháborodás: egy eperföld tulajdonosa kitiltotta a kertészetéből a 6 év alatti gyerekeket
- Bagdy Emőke elmondta, hogyan tudta meg, hogy megölték a fiát (videó)
- Idén is támadnak a kis büdös betolakodók - ezt tehetjük ellenük
- Nagy dobásra készül ma a 85 éves Korda György