Bulvár-celeb

2023.11.14. 11:05

Itt van 10 fontos dolog, amit nem mondanak el az orvosok a rákról

Egy doktornő írta le a tapasztalatait: 10 olyan dologot, amit orvosként nem tudott a rákról, amíg beteg nem lett.

Az évenkénti, rendszeres szűrés segít a mellrák túlélésében

Forrás: Shuttestock

Fotó: ORION PRODUCTION

Azt hihetnénk, egy orvos, kiváltképp az, akinek kifejezetten a rákos megbetegedések kiszűrése a napi feladata, mindent tud a tumorokról és arról, mi vár a betegre. 

Egy doktornő azonban megdöbbentően őszinte vallomást tett, melyben arról számolt be, hogy a tankönyvekből tanultak messze nem készítették, készíthették fel arra, ami azt követően várt rá, hogy vele közölte az orvosa: daganatot találtak a szervezetében. 

Az angliai Suffolkban élő Liz O’Riordan a The Sunnal osztotta meg, mit tudott meg a mellrákról saját diagnózisát követően – idézi a Bors.

A doktornő betegsége 2015-ben derült ki. Noha mára felgyógyult, pokoli éveken van túl: a sugárkezelés miatt a bal kezét már soha nem tudja úgy használni, mint korábban, el kellett távolítani a petefészkét, a betegsége miatt pedig végül a munkáját is elvesztette. Azóta annak szentelte az életét, hogy minél több emberhez eljuttassa tapasztalatait.

Dr. Liz O’Riordan felgyógyult a rákból 
Fotó:  YouTube

1. Rózsaszín kampány
A doktornő korábban csodálta, mennyi rózsaszín terméket adnak el októberben, mennyire előtérben van a mellrák elleni küzdelem – később azonban rájött, milyen kevés pénz kerül ezekből a kampányokból valóban a betegség megállítására.

2. A kemoterápia keményebb, mint bárki hinné
– Tudtam, hogy elvesztem majd az ízérzékemet, de azt elképzelni sem tudtam, milyen nehéz lesz, amikor mindennek undorító az íze – mesélte.

3. Nem csak a hajad veszíted el
A hajhullással mindenki tisztában van, az azonban sokakat megdöbbent, hogy a kemoterápia minden testszőrzetre hasonló hatással van.

4. Darabokban a szexuális életed
– Soha nem beszélgettem a betegeimmel a nemi életükről, mert nem gondoltam, hogy arra is ilyen mértékben hatással lesz a betegség és a kezelés – kezdte a doktornő, hozzátéve: nemcsak a méhét, de a szexuális vágyait is elveszítette.

5. A mentális egészséget is küzdelmes megőrizni
Minden egyes nap azzal kelsz, hogy vajon most tér-e vissza a betegség – magyarázta a doktornő, aki szerint semmihez nem fogható az az idegesség, amit egy gyógyult mellrákos él át az éves kivizsgálásán.

6. Korai menopauza
A kemoterápia gyakorlatilag leállítja a petefészek működését, ami korai változókort eredményez, annak minden tünetével.

7. Nem lehet több gyermeked
Korábban nem tudtam, akarok-e gyereket, de abban a pillanatban, hogy azt mondták, nem lehet, rettenetesen elkezdtem vágyni rá. Máig gyászolok, ha azt látom, amint a szülők a gyermekeik fotóit mutogatják valakinek.

8. Elvesztett és új barátok
Egy ilyen radikális változás az ember életében sajnos óhatatlanul azzal jár, hogy lesznek, akik eltávolodnak tőle, akikről kiderül, hogy talán nem is voltak olyan jó barátok – ugyanakkor új barátokra is lelhet az ember.

9. A nőiesség kérdése
– Nem tudod, mennyire fontos a melled a nőiesség érzésében, amíg el nem veszíted – összegezte a kérdést Dr. Liz.

10. A szűrővizsgálat mindennél fontosabb!
Noha orvosként is folyamatosan hangsúlyozta a szűrővizsgálatok fontosságát, betegségét követően még inkább tisztában van vele, mennyi múlhat azon, ha időben észreveszik a daganatot.

 

 

 


 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!