Bulvár-celeb

2024.02.14. 11:35

Kiderült, hogy gazdagodott meg Fejes Tamás

A Tankcsapdából ismert Fejes Tamás jelenleg a TV2-n látható Kincsvadászokban szerepel.

Forrás: TV2

Fejes Tamás az ország legnagyobb hangszer-kiskereskedelmi hálózatának tulajdonosaként tesz ajánlatokat különféle régiségekre, ritkaságokra.

A zenész már gyerekkorában üzletelt az iskolában kisautókkal és egyéb tárgyakkal, majd amikor a zenélésből nem tudott megélni, beállt eladónak egy hangszerboltba – ahol pedig azzal szembesült, hogy sok a zenész, de kevés a jó minőségű hangszer.

„Egy barátom anyukájától kaptam kölcsön 750 ezer forintot, mert a bankok nem akartak szóba állni velem. Abból nyitottam meg az első önálló boltomat anyukámék garázsában... Az elején volt olyan, hogy bementem a tárgyalásra, ahol megkérdezték, mikor jön az apukám!” – mesélte a Hot! magazinnak a kezdetekről.

Azóta már a bankok keresik őt ajánlatokkal: „Hitelből építettem magam, amit vissza is kell fizetni. Azt gondolom, az átlagos magyar zenészekhez képest jobban élek. Amikor belém kötnek, hogy rázom a rongyot, elfelejtik említeni, hogy racionális befektető vagyok, tehát nemcsak a vagyonomat kellene megvizsgálni, hanem a hitelemet is” – tette hozzá.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában