Kormányrendelet

2020.02.23. 18:21

Krónikus betegség után csaknem százezer forintos adókedvezmény jár

Csaknem 100 ezer forint adókedvezményt kaphatnak idén a krónikus betegségekben szenvedők – hívta fel a figyelmet Bajusz Dániel ügyvéd az M1 aktuális csatornán vasárnap.

Forrás: Pixabay

A szakértő elmondta:

kormányrendelet sorol fel 18 betegségcsoportban mintegy 700 betegséget, amelyek igazolt megléte esetén a betegek a minimálbér 5 százalékának megfelelő összeget vehetnek igénybe havonta; idén ez 8050 forint, éves szinten 96 ezer 600 forint.

Célszerű a munkáltatónál nyilatkozni a betegség meglétéről, akkor az adóelőleg megállapításánál figyelembe veszik a havi összeget, és nem kell az év végén a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) által elkészített adóbevallás-tervezetet módosítani jelezte.

Bajusz Dániel kiemelte, hogy

a személyi jövedelemadóról szóló törvényben régóta benne van ez a lehetőség, de az adójóváírás önellenőrzéssel öt évig visszamenőleg is érvényesíthető, ha valaki nem tudott róla, vagy a betegsége újonnan került a listára.

A kormányrendelet értelmezésében segítséget adhatnak az érintetteknek a háziorvosi rendeléseken vagy szakrendeléseken, de sok munkáltatónál a könyvelési-bérszámfejtési osztályon dolgozók is tudnak információt adni tette hozzá.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában