Energiaválság

2023.02.13. 13:36

Szomorú hírt közölt a Magyar Posta

A postahelyi ellátottság nemzetközi szinten is kiemelkedő Magyarországon, miközben a háború és a szankciók okozta energiaválság miatt a társaság működtetésének költségei továbbra is jelentősek, ezért a Magyar Posta Zrt. úgy döntött, hogy nincs lehetőség az ideiglenesen szünetelő további posták újranyitására – közöle a Magyar Posta hétfőn az MTI-vel.

Illusztráció

Forrás: MTI

Fotó: Máthé Zoltán

A közleményben felidézik: a társaság október végén jelentette be, hogy az energiaárak drasztikus emelkedése miatt 364 posta működésének szüneteltetésére kényszerült, az önkormányzatokkal folytatott intenzív tárgyalások eredményeként, 32 településen összesen 45 posta újra kinyitott.

A vállalat vezetése megvizsgálta a jelenleg szünetelő posták további működtetésének lehetőségeit. Az eddigi tapasztalatok alapján a jelenleg is működő több mint 2200 szolgáltatóhely az ügyfélforgalmat megfelelően kezeli. A Magyar Posta továbbra is lényegesen túlteljesíti a jogszabályi kötelezettségeit, az előírtnál mintegy 600 postával több áll az ügyfelek rendelkezésére.

A Magyar Posta közleményében kitért arra, hogy új partneri programot indít. Ennek keretében lehetőséget biztosít arra, hogy az önkormányzatok, vállalkozások, és egyéb partnerek még nagyobb számban vegyenek részt a posták működtetésében.

Felidézték, hogy korábban már 19 Takarékbank fiók, és 2 kistelepülési élelmiszerüzlet bevonásával tesztelték a partneri üzemeltetési formát. A Magyar falu programban megújuló kistelepülési üzletek közül 220-ba integrálódik postai szolgáltatás. A tapasztalatok szerint ez az üzemeltetési forma mind az ügyfelek, mind a partner vállalkozások számára hatékonyan és eredményesen működik – írják a közleményben.

Részletezik, hogy a társaság a felvételhez köthető tevékenységet – egyebek közt csekkfelvételt – kíván partneri kezelésbe adni, a háznál történő kézbesítést továbbra is a Magyar Posta Zrt. végzi.

Az új partneri modell keretében a meglévő vállalkozói vagy szolgáltatói tevékenység mellett végezhető a postai feladat, így növelhető az ügyfélkör és az árbevétel, erősödik a vidék megtartó ereje – mutattak rá a közleményben.

A vállalat arról is tájékoztatott, hogy a Magyar Posta megújított feltételekkel továbbra is lehetőséget biztosít a posták szerződés üzemeltetésére, a szerződő fél üzleti alapon fizet díjat.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában