2021.11.29. 22:42
Vandálok rongálták meg a gyöngyösi betlehemet
Hétfő éjszaka valaki lefejezte a gyöngyösi betlehem egyik bábuját.
Megrongálták a Fő téren felállított jászol egyik bábuját – írja a Gyöngyös Város Hivatalos Oldala. Kiemelték: valaki az éjszaka folyamán megfosztotta fejétől Szűz Mária szobrát, majd betette azt a kis Jézus mellé.
„Rossz hír az elkövetőnek, hogy a városban több mint 100 térfigyelő kamera működik, melynek köszönhetően sok bűncselekmény, szabálysértés elkövetője nem marad rejtve.
A kameráknak köszönhetően a városrendészek felderítettek már virágtolvajokat, de a kameráknak köszönhetően lettek meg szeptember azok a fiatalok, akik az egyik faházból elloptak nagy mennyiségű borospoharat, de természetesen a közelmúltban történt kisfiúval kapcsolatos megfélemlítés egyik elkövetőjéhez is a kamerák által jutottak közelebb, majd fogta el a rendőrség. Természetesen a mostani eset kapcsán is megkezdték a felvételek vizsgálatát.” – írják.
![](https://cdnkpi.mediaworks.hu/2021/11/YYVxhEQDjcQsfU7YwoPm5d9v5hADaIYkPn_no62I5i8/fill/922/614/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2U1ZWI2MzcwMmI3NDQ0YmVhYzBlYjQ4NzQwMTllOGY2.jpg)
A gyöngyösi városrendészet igazgatója, Ferenczy Dániel a Heves megyei hírportálnak megerősítette, hogy az éjszakai órában letörték az egyik szobor fejét és azt bedobták a betlehembe. Kiemelte: jelenleg értékelik a térfigyelő kamerák felvételeit, bővebb tájékoztatást későbbre ígértek - írja a heol.hu.