Krimi

2022.10.14. 10:46

Kővel dobálta a vonatot, majd saját vérével írt a mozdony szélvédőjére egy fiatal férfi (videó)

A síneken sétált Mosonmagyaróvár mellett, vészfékezésre kényszerítette a szerelvényt, majd az ablakait is megdobálta.

Illusztráció: Shutterstock

A 35 éves lengyel állampolgárságú vádlott 2022 májusában, Mosonmagyaróvár külterületén, a Hegyeshalom–Győr között húzódó vasútvonalon állt a sínpár közé azért, hogy a közeledő személyvonatot megállítsa – írja a honlapján Magyarország Ügyészsége.

A mozdonyvezető 140 km/h sebességről vészfékezett, hogy ne üsse el a terheltet, aki a vonat elől félreugrott. A férfi fel akart szállni a vonatra, és amikor tapasztalta, hogy az ajtókat nem nyitják ki neki, elkezdte kővel dobálni a szerelvény ablakait. 

Az elkövető a személyvonat nyolc ablakát és egy ajtóablakot dobott be, miközben a bent ülő utasok próbáltak a berepülő kövek elől félrehúzódni. A férfi ezután mindkét csuklóját megvágta, és vérével a mozdony szélvédőjére a „HELP” feliratot írta.

A vonaton a mozdonyvezetőn kívül 25-30 utas és jegyvizsgáló tartózkodott, akiknek a testi épsége veszélybe került a vádlott magatartása miatt. A dobálás a vonatban több mint 3,4 millió forint kárt okozott. Az eljárás során a férfi véréből kábítószernek minősülő hatóanyagot mutattak ki, tette elkövetésekor bódult állapotban volt.

A Győri Járási Ügyészség a letartóztatásban lévő terhelt ellen közlekedés biztonsága elleni bűntett és rongálás miatt emelt vádat, mely cselekményért négy és fél évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható. Az ügyben az érdemi döntést várhatóan a Mosonmagyaróvári Járásbíróság fogja meghozni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában