F. A. L. U. Fesztivál

2018.02.24. 18:00

Falvak, ahol lehetetlen unatkozni

A magyarság kultúrájának sokszínűségét hivatott bemutatni a Falvak Ahol Lehetetlen Unatkozni (F.A.L.U.) elnevezésű összművészeti fesztivál, amelyet július 11. és 14. között rendeznek a Somogy megyei Szilvásszentmártonban.

A látogatókat négyszáz-ötszáz programmal, azon belül koncertekkel, színházi, irodalmi, zenei és táncelőadásokkal várjuk – mondta Lengyel Gábor, a mintegy 220 lakosú zselici község polgármestere. Kiemelte, a fesztiválon két és félórás koncertet ad a Kormorán, fellép az Ismerős Arcok zenekar, a Leander Kills, a Budapest Bár, a Bohemian Betyars, Péter Szabó Szilvia, a Kiscsillag, valamint több helyi formáció is.

Az esemény négy napja alatt lesznek író-olvasó találkozók, számos külhoni művész mutatkozik be a községben, a látogatóknak Erdélyi udvarban kínálják erdélyi kézművesek, termelők portékáit – tette hozzá a településvezető.

Szólt arról, hogy a fesztivál kétéves előkészítő munka eredménye, amelyben a Kormorán tagjai, továbbá a község szülötte, Lőrincz L. László író, műfordító is segítette a szervezőket. A lebonyolítás költségeit európai uniós és hazai pályázati forrásokból, támogatásokból, továbbá saját bevételekből fedezik.

Szilvásszentmárton és környéke csendes, nyugodt, az itt élők haza- és vendégszeretőek, érdeklődnek a kultúra iránt, fontos számukra az identitásuk megőrzése, vagyis a helyszín kiválóan alkalmas egy ilyen fesztivál megtartására – fogalmazott Lengyel Gábor, hozzátéve: a rendezvényeikre 15-25 ezer látogatót várnak.

Szavai szerint a F.A.L.U. űrt tölt be a somogyi fesztiválkínálatban, nem hasonlítható a Balaton-parti zenei vagy más városokban sorra kerülő művészeti, komolyzenei vagy borfesztiválokhoz.

Ha a fesztivál sikeres lesz és a környező települések lakói szeretnék, a Művészetek völgye mintájára a jövőben Patcára, Zselickisfaludra és Szennára is kiterjesztjük, ahogy erre a Falvak Ahol Lehetetlen Unatkozni elnevezés is utal – jegyezte meg.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!