Interjú

2019.03.17. 14:58

Miklósa Erika: Bach muzsikája helyrerázza az embert

Miből merít erőt sokrétű tevékenységéhez? – többek között erről kérdezték Miklósa Erika Kossuth- és Liszt-díjas operaénekest egy lapinterjúban.

Budapest, 2015. szeptember 9. Miklósa Erika Maria szerepében Leonard Bernstein West Side Story címû musicaljének próbáján az Erkel Színházban 2015. szeptember 8-án. A darabot szeptember 11-én mutatják be Novák Péter rendezésében. MTI Fotó: Kallos Bea

Forrás: MTI Fotó

Fotó: Kallos Bea

A Virtuózok című komolyzenei tehetségkutató zsűrielnöke, a Duna tévé Partitúra című műsorának műsorvezetője a Magyar Nemzet újságírójával folytatott beszélgetés során elmondja: bár családi indíttatásból atlétaként kezdte, egy sportbaleset után csak fizikailag sikerült felépülnie, lelkileg-mentálisan nem, ezért fordult egyfajta kapaszkodóként a klasszikus zenéhez. A sportból és a családi példából merített szorgalom és kitartás rövid úton meghozta a gyümölcsét, Miklósa Erika két-három évnyi zenetanulás után már az Operaház színpadán állt, nem sokkal később pedig már a nemzetközi színpadokon – derül ki az interjúból.

Az újságírói kérdésre, mely szerint zseni vagy csodagyerek volt-e, nemleges választ ad: „Nem voltam az, csak egyszerűen valószínű, hogy a sorsom annyira erre predesztinált, hogy a legjobbkor a legjobb helyeken voltam, és azt tettem, amit ott és akkor kellett. Vállaltam a választásaimat. Az, hogy bátor voltam és vagány, elengedhetetlen volt ahhoz, hogy egy ilyen merész vállalkozásba fogjak” – magyarázza az énekesnő.

A Virtuózok zsűrijének tagjai: Batta András Erkel Ferenc-díjas és Széchenyi-díjas zenetörténész, egyetemi tanár, a Kis Virtuózok Alapítvány elnöke, Balázs János Liszt- és Junior Prima-díjas zongoraművész, érdemes művész, Miklósa Erika Kossuth- és Liszt-díjas operaénekes és Várdai István Liszt-díjas csellóművész (b-j)
Fotó: Balogh Zoltán / MTI Fotó

A március 16. és 25. között futó Bach Mindenkinek Fesztivál apropóján, amelynek ő is fellépői között van, a nagy zeneszerző muzsikájáról elmondja, „Bach – akárcsak Mozart – mindig kordában tartja az embert”. És bár úgy véli, „nehéz és kényes műfaj Bachot énekelni”, azért vállalta mégis, mert úgy érzi, hogy „kicsit helyrerázza”.

És hogy hol találkozhat a művésznővel a közönség a közeljövőben? Például a Virtuózok zsűrijében – ígéri Miklósa Erika, aki elárulja, rendhagyó évad lesz az idei, mert most nem szólóvetélkedőt hirdettek, hanem kamara-előadásokkal csapatok, családok fognak versenyezni. És hamarosan folytatódik a Partitúra című sorozat is. Énekesként pedig az Erkel Színház színpadán a Traviata Violettájaként hallhatják majd az érdeklődők, és számos koncertje is lesz szerte a Kárpát-medencében. „Ezek az utak mindig jót tesznek a lelkemnek” – jegyzi meg.

Az újságíró kérdésére válaszolva elmondja, a sport iránti szeretetét, a gyerekek iránti nyitottságát, a szociális érzékenységét mind a családjából hozta. Ezért foglalkozik ennyi mindennel, és ezért sem véletlen, hogy támogatja a fogyatékossággal élő sportolókat és a fiatal művészeket. „Muszáj mindennek beleférni, de szerintem ez egyéniségfüggő, igazából én ezt nem érzem soknak. Ahhoz, hogy az életem teljes legyen, a személyiségem is kiteljesedjen, nekem ezekre szükségem van” – zárja gondolatait az operaénekes.

Borítókép: Miklósa Erika a West Side Story című musical próbáján az Erkel Színházban 2015 szeptemberében

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában