hangversenysorozat

2019.11.28. 12:20

Händel, Bach, Holst és Berlioz műveit játssza Rákász Gergely (videó)

17 városban mutatja be Karácsonyi történetek című műsorát.

Gyõr, 2018. december 26. Rákász Gergely orgonamûvész játszik Tél címû koncertjén a gyõri belvárosi református templomban 2018. december 26-án. MTI/Krizsán Csaba

Forrás: MTI

Fotó: Krizsán Csaba

Az orgonaművész elmondta: a főként templomokban zajló, a karácsonyi ünnep hangulatát megidéző hangverseny-sorozatára nagyjából háromszáz évet átölelő műsorral készül.

A koncertek során elhangzik Händel Tűzijáték zenéje, a II. Rákóczi Ferenc-emlékévben pedig minden fellépésén megszólal Berlioz Rákóczi-indulója.

„Hallható lesz továbbá Bach két korálja is, amelyek korukban annyira progresszív zenének számítottak, hogy mindkettőt letiltották, de felcsendül majd a lipcsei Tamás-templom egykori kántorának virtuóz és játékos C-dúr Prelúdium és Fúgája is” – sorolta Rákász Gergely.

Kiemelte:

az esték csúcspontja Gustav Holst A bolygók szvitjének két részlete lesz.

A Vénusz az égi nőt eleveníti meg, az örök, a végtelen isteni anyát, míg ellenpontja Jupiter, amely az égi férfit, a végtelen kiáradó erőt, a hatalmat és tettet szimbolizálja. Mint mondta: „csodálatos az egyik pillanatban elveszni a nyugalomban, majd átélni az ősrobbanást, hogy az égi férfi és égi nő frigyéből megszülessen a világegyetem”.

A koncertkörútról szólva az orgonaművész hangsúlyozta: a darabok előtt ezúttal is tart „zenetörténeti idegenvezetést”, hogy a hallgatók pillanatképet kaphassanak az adott korból is.

Ezen kívül kifejezetten a koncertre tervezett vetítéssel is készülnek, amelyet ezúttal is Papp Norbert festőművész állított össze.

A hangversenysorozat november 28-án Budapesten kezdődik, majd Orosháza, Jászberény, Békéscsaba, Hódmezővásárhely, Debrecen, Szolnok, Komárom, Tata, Kaposvár, Dunaújváros, Székesfehérvár, Sopron, Mosonmagyaróvár, Szombathely, Győr után december 28-án Kecskeméten zárul.

Rákász Gergely 15 évesen az ország legfiatalabb koncertorgonistájaként adta első hangversenyét.

2005-ig az Egyesült Államokban tanult és koncertezett, és eddig több mint 1500 fellépése volt Európa és Amerika nagyvárosaiban.

Látványkoncertjeivel új műfajt teremtett, melyben képzőművészet, tánc és színészi játék segítségével tízezrekhez vitte közelebb a klasszikus zenét és a hangszert.

Iskolai programja keretében már több mint száz magyar intézményben csaknem hatvanezer diák ismerkedett meg általa a klasszikus orgonazenével. A 2018-ban indított alapítványa az anyaország határain túl élő magyar közösségeknek szervez koncerteket magyar művészek közreműködésével. Eddig tíz szólóalbuma jelent meg.

Borítókép: Rákász Gergely orgonaművész játszik Tél című koncertjén a győri belvárosi református templomban 2018. december 26-án.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában