Hangverseny a Zeneakadémián

2022.12.30. 09:46

Ismét megrendezik az Újévi nyitányt január elsején

A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarával közös koncerten Oliver von Dohnányi vezényli az együttest és a Zeneakadémia három fiatal szólistáját.

MTI

A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara az 1956-os forradalom és szabadságharc kitörésének 62. évfordulóján tartott Szabadságkoncerten a fővárosi Millenárison 2018. október 23-án

Forrás: MTI

Fotó: Mónus Márton

„Immár negyedik alkalommal tartjuk meg ezt a koncertet, amelyet idén is 18 órától élőben közvetít a Bartók Rádió, a Duna televízió nézői pedig 19 óra 30 perctől láthatják az Újévi nyitányt” – mondta Devich Márton, a Magyar Rádió Művészeti Együtteseinek ügyvezetője, a Bartók Rádió csatornaigazgatója az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában.

Mint felidézte, 2020 óta Vásáry Tamás, Kovács János és Medveczky Ádám vezényelte már az eseményen az MR Szimfonikusokat. Hozzátette: külföldön is népszerűek ezek a koncertek, az elmúlt években kínai, német és olasz rádióadóban is hallhatóak voltak.

Vigh Andrea, a Zeneakadémia rektora arról beszélt, hogy az Újévi nyitány szólistái a Zeneakadémia ifjú tehetségei; idén Szabady Ildikó fuvolázik, Schwartz Zoltán hegedül, Simizu Joszuke  pedig csellózik.

A műsorban többek közt Mozart, Liszt, Erkel, Dvorák, Csajkovszkij, Ravel, Popper és Dohnányi művei szerepelnek. A rektor kiemelte: a program évek óta a könnyedség, az elegancia, a vidámság jegyében zajlik, idén a táncok köré épül, sajátosan magyar elemekkel. Devich Márton hozzáfűzte, hogy Erkel Hunyadi Lászlójából a Palotás hagyományosan a műsor része.

„A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarát Dohnányi Ernő alapította, aki a Zeneakadémia rektora is volt, így külön érdekesség, hogy a család egyik tagja, Oliver von Dohnányi lesz a mostani karmester. A dirigenst nagyon szeretik a magyar muzsikusok, mert végtelenül gáláns és jó szakember, aki mindig úriember, és sármos, ahogy vezényel” – fogalmazott Vigh Andrea.

A már telt házas hangverseny házigazdája Bősze Ádám lesz. A produkciót Budapest után két vidéki helyszínen is hallhatja a közönség: január 2-án a kaposvári Csiky Gergely Színházban, másnap pedig a Szegedi Nemzeti Színházban.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában