December 9.

2022.12.07. 21:40

Székelyföldi és bukovinai karácsonyi énekek csendülnek fel a Hagyományok Házában

Valódi, népdalokban élő hagyománnyal hangolódhatnak a karácsonyra az érdeklődők december 9-én.

Forrás: Hagyományok Háza

A Székelyföldi Énekiskola december 9-én a Hagyományok Házában lép fel „Szabadítónk földre szállott, örvendjetek!” című összeállítással. Az énekkar műsorán székelyföldi és bukovinai karácsonyi énekek szerepelnek. Ezt követően a dalnokok útja Bécsbe visz, ahol december 11-én a Krisztus feltámadása-plébániatemplomban szerepelnek.

A három év alatt mintegy félszáz gyerek fordult meg az Énekiskolában, ahol jelenleg 35-en vannak – idézi Györfi Erzsébetet, az Énekiskola szakmai irányítóját a Hagyományok Háza közleménye. Mint mondta, fontos feladatuknak tarják, hogy egy olyan közösséggé kovácsolják a tagokat, akik hitelesen szólaltatják meg a népdalokat, s később akár hivatásszerűen is bekapcsolódhatnak a népdaloktatásba. Hozzátette:

 "Erdély különböző tájegységeinek népdalait tanítjuk, különös gondot fordítunk a már elfeledett régi stílusú dalok felkutatására, előadásmódjára és tanítására. A koncertanyag székelyföldi és bukovinai karácsonyi népénekekből áll, tavaly a csíksomlyói kegytemplomban már előadtuk.”

A három évvel ezelőtt alapított Énekiskoláról Antal Rozália, az Eszterlánc Alapítvány elnöke a közlemény szerint elmondta: a gyerekek az iskolának köszönhetően gyakrabban jöhetnek össze, barátságok is szövődhetnek. "Emellett lehetőséget teremtettünk a közös népdaltanulásra is, vagy visszatanításra, aminek a tudás, s nem a versengés a végcélja” – tette hozzá.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!