kézilabda eb

2018.06.04. 13:18

Az első kalapba kerültek a magyar lányok

A kiemelésnél az első kalapba került a magyar női kézilabda-válogatott a november 29-én kezdődő franciaországi Európa-bajnokság sorsolása előtt.

Az európai szövetség (EHF) hétfői tájékoztatása szerint az első kalapban még a dánok, a norvégok és a házigazda franciák vannak, ez a három válogatott megkapta a végleges csoporthelyszínét is. Ezek szerint a dánok az A csoportban (Nantes), a franciák a B-ben (Nancy), míg a norvégok a D-ben (Brest) játszanak.

Így – kizárásos alapon – biztos a helyük a magyaroknak is, akik a C jelű négyesben Montbéliard-ben szerepelnek majd. Az is eldőlt, hogy ebbe a csoportba kerültek a harmadik kalapból azok a hollandok, akiket a selejtezősorozatban a magyarok maguk mögé utasítottak, de csak nagy küzdelem árán, egymás elleni jobb gólkülönbségüknek köszönhetően.

A csoportokat jövő kedden 12 órától Párizsban sorsolják ki.

Kiemelés a sorsolás előtt:

1. kalap: Norvégia, MAGYARORSZÁG, Franciaország, Dánia

2. kalap: Románia, Spanyolország, Szerbia, Montenegró

3. kalap: Hollandia, Németország, Oroszország, Svédország

4. kalap: Csehország, Lengyelország, Horvátország, Szlovénia

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában