2020.09.05. 20:46
Kizárták a Babosékat az amerikai nyílt teniszbajnokság női párosversenyéből
A Babos, Mladenovic páros egy mérkőzést játszott New Yorkban, amelyet – magyar idő szerint – pénteken hajnalban magabiztosan megnyert.
Előbb csak vasárnapra halasztották Babos Tímea és a francia Kristina Mladenovic eredetileg szombatra kiírt nyolcaddöntős páros mérkőzését, amelyet a kanadai Gabriela Dabrowski és az amerikai Alison Riske ellen játszottak volna, aztán ki is zárták őket a US Openről – számol be a Nemzeti Sport.
A döntés előzményeihez tartozik, hogy a viadaltól koronavírus-fertőzés miatt visszalépő francia Benoit Paire-rel közvetlen kontaktusba lépő személyek egyike éppen Mladenovic volt, aki együtt edzett és kártyázott is honfitársával.
A kontaktok közül ő az egyetlen, aki versenyben maradt, miután pénteken Adrian Mannarino is elbúcsúzott, akit csaknem három órán keresztül várattak, míg pályára léphetett a német Alexander Zverev ellen. (Francia sajtóhírek szerint Mannarino azért játszhatott, mert New York állam kormányzója, Andrew Cuomo különengedélyt adott rá, ám ezt Mladenovicnak már nem tette meg.)
A kizárás azért is érthetetlen, mert Mladenovic az elmúlt napokban folyamatosan teniszezett, és rendre negatív koronavírustesztet produkált, igaz, ő és testvére, Luka is élesen kritizálta a Grand Slam-torna lebonyolítását és körülményeit. Vagyis ha a biztonságot tartanák szem előtt a szervezők, már jóval korábban lépniük kellett volna – írja a Nemzeti Sport.
Az ESPN nevű amerikai portál információ szerint Mladenovicot már a John Fitzgerald Kennedy-repülőtéren látták, ami érdekes, mert elméletileg Paire közvetlen kontaktjaihoz hasonlóan rá is egyhetes karantén várna a szállodában, és csak az edzőpályákat használhatná, hogy készüljön a Roland Garrosra.
Az első számú áldozat azonban Babos Tímea, aki eleve nem szívesen utazott el az Egyesült Államokba, de ha már vállalkozott rá, szerette volna megnyerni a párosok versenyét, amelyen barátnőjével az első helyen emelték ki, és emellett nyilván szeretett volna minél több pénzt keresni.
A viadal szervezői közleményben jelezték, hogy a US Open helyszínén, a New York-i Nassau megyében a közegészségügyi tisztviselők karanténról szóló értesítéseket adtak ki minden olyan személy számára, akik hosszabb ideig szoros kapcsolatban álltak olyannal (Benoit Paire-t nem említik név szerint), akinek korábban pozitív lett a Covid-19 tesztje.
Mivel a teniszezők Nassau megyében tartózkodnak, a karantén-rendelkezés megakadályozza, hogy ingázzanak a Billie Jean King Nemzeti Teniszközpontba.
Az Egyesült Államok Tenisz Szövetsége (USTA) köteles betartani ezeket a rendelkezéseket, ezért az érintettek nem hagyhatják el a szállodai szobájukat.
„Minden olyan személy, akiről kiderült, hogy tartósan szoros kapcsolatban áll fertőzött játékossal, a karantén ideje hátralévő részében szobájában karanténba kerül. Kristina Mladenovic egyike ezeknek személyeknek, és mivel a női páros verseny már zajlik, Kristina Mladenovic és Babos Tímea párosát kizárták a US Open-ről” – olvasható a szervezők közleményében.
Forrás: Nemzeti Sport, MTI
Ország-világ
- Orbán Balázs: tanuláskutató intézet alakult az MCC-ben
- Már huszonkétezer kamasz oltását kérték a szülők
- Áder János: az egyházak társadalmi jelenléte a járvány idején is eleven maradt
- Völner Pál mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta a legfőbb ügyész
- V4-Franciaország csúcstalálkozót tartanak Budapesten