Magyar-szerb

2023.10.13. 17:57

Rossi: nem áll fenn az elbizakodottság kockázata

Noha a magyar labdarúgó-válogatott éllovasként várja a második szerbek elleni csoportrangadót az Európa-bajnoki selejtezősorozatban, Marco Rossi szövetségi kapitány szerint nem áll fenn az elbizakodottság kockázata.

MW

Magyar-szerb - A magyar labdarúgó-válogatott sajtótájékoztatója

Forrás: MTI

Fotó: Koszticsák Szilárd

"Nem áll fenn a kockázata, hogy a játékosok elbizakodottak lennének. Látom, hogy megvan bennük a megfelelő magabiztosság és önbizalom, de még hat pontot kell szereznünk a hátralévő négy mérkőzésen" - jelentette ki az MTI érdeklődésére a pénteki sajtótájékoztatón az olasz szakvezető, aki immár magyar állampolgársággal is rendelkezik. Ezt "óriási megtiszteltetésnek" nevezte, ugyanakkor hozzátette, eddig is száz százalékot nyújtottak Cosimo Inguscio másodedzővel, ami a maximumot jelenti, így motivációs szempontból a magyar állampolgárság nem jelent majd pluszt számára. 

Az 59 éves tréner kifejtette, a felkészülés során semmi sem változott a korábbi meccsekhez képest. Fontos találkozónak titulálta a szerbek ellenit, amelyen a nemzeti együttes természetesen megpróbál győzni, de szerinte ez "egyáltalán nem lesz sétagalopp". 

Úgy vélte, "benne van a pakliban a vereség is". 

"Mi nem a fenomének csapata lettünk, de jó futballistákból álló, összeszokott együttest alkotunk. Szerbiának több élbajnokságban játszó labdarúgója van, de a magyar válogatott sajátossága, hogy erős a vágy a megméretésre, illetve senkitől sem fél" - jelentette ki Rossi. 

Marco Rossi arról is beszélt, hogy "jól áll a válogatott a támadó harmadban", ezért "több jó lehetőség közül választhat". 

A Liverpoolban kissé hátrébb futballozó Szoboszlai Dominikkel kapcsolatban pedig az az elképzelése, hogy minél ügyesebb valaki, annál több labdaérintése legyen, ezért "egész pályás" játékosként tekint rá, akinek szerepe van a védekezésben, a támadásépítésben és a befejezésben is, mert mindenben nagyon ügyes. 

"Willi Orbán kiesése óriási érvágás, de vannak olyan játékosok a keretben, akik megfelelően tudják pótolni. De nem is egy személyben kell helyettesíteni, hanem az egész csapatnak tenni kell azért, hogy ne érezzük meg a hiányát" - mondta Dibusz Dénes azzal kapcsolatban, hogy a lipcsei védő kiesésével a hátsó alakzat megszokott összeállításán változtatni kell.

"A válogatottnál mindig a taktikai felkészülésen van a hangsúly. Az edzések arra is szolgálnak, hogy akik újonnan bekerülnek a csapatba, azok minél inkább megismerjék a társakat, megszokják egymás mozdulatait és az automatizmusok kialakuljanak". 

A ferencvárosi kapus elárulta, 

érzik a felfokozott várakozást, de ez minden válogatott meccs előtt megvolt, mert mindig telt ház előtt játszottak hazai pályán, így ezúttal is 60 ezer embernek kell bizonyítaniuk. 

"Közeledünk a selejtezősorozat végéhez, ezért minden meccs egyre inkább felértékelődik. Jól állunk, de be kell bizonyítani, hogy nem véletlenül vagyunk az éllovas pozícióban. Azzal a reménnyel és céllal lépünk pályára, hogy megszerezzük a három pontot" - mondta határozottan a 32 éves hálóőr. 

Dibusz úgy vélte, "joggal és okkal" bizakodhatnak az egyenes kijutásban, ugyanakkor szerinte a szerbek idegenbeli legyőzésével az erőviszonyok nem változtak, semmivel sem mondaná magukat esélyesebbnek. 

A telt házas Puskás Arénában szombaton 20.45-kor a francia Francois Letexier sípjelére kezdődik a magyar-szerb csoportrangadó, melyet az M4 Sport és a Kossuth Rádió is élőben közvetít. 

A magyar válogatott várható kezdőcsapata az MTI szerint: 

Dibusz - Fiola, Lang, Szalai A. - Nego, Styles, Nagy Á., Kerkez - Sallai, Szoboszlai - Varga B.

Kulcsfontosságú mérkőzésre készülnek a vendégek

Dragan Stojkovic szövetségi kapitány a szerb labdarúgó-válogatott szempontjából kulcsfontosságúnak nevezte a szombati, magyarok elleni Európa-bajnoki selejtezőmérkőzést. 

"Maximálisan fel vagyunk készülve, fizikálisan, taktikailag, és mentálisan egyaránt. Magas szinten dolgoztunk és sokat készültünk erre a kulcsfontosságú meccsre, mert közel vagyunk a céljaink eléréséhez" - mondta a pénteki sajtótájékoztatóján a szakvezető, aki elárulta, Milos Veljkovic, a Werder Bremen védője kisebb sérülése miatt biztosan nem játszhat a magyar fővárosban, de kedden Montenegró ellen már talán bevethető lesz. 

A magyar csapatról szólva Stojkovic kiemelte Szoboszlai Dominikot, a szervezettséget és az összeszokottságot, amit egy hónapja Belgrádban is megtapasztaltak. Úgy fogalmazott, hazai pályán három pontot elveszítettek, de azt most Budapesten szeretnék visszaszerezni. 

"Remekül utaztunk, 39 perces volt a repülőút, az időjárás pedig ugyanolyan, mint Belgrádban. Mindig szívesen jövünk Budapestre. Gyönyörű a stadion, amely Puskás nevét viseli, aki a labdarúgás legendája. Kivételesen jó feltételek vannak itt. Szerencsére most szurkolók is lesznek, így telt ház előtt játszhatunk, ami minden játékos kívánsága" - dicsérte a házigazdákat Stojkovic, aki a szerb drukkereket "okos szurkolásra" kérte utalva arra, hogy a szerb-magyar meccset szeptemberben zárt kapuk mögött kellett megrendezni. 

Dusan Tadic elsősorban azt hangsúlyozta, hogy idegenben kifejezetten jól szerepel a szerb válogatott, ezt pedig folytatni szeretnék. 

"Nagyon jó lenne győzni, de ha nem sikerül, akkor kedden Montenegró ellen kell begyűjteni a három pontot" - mondta határozottan a Fenerbahcéban futballozó csapatkapitány. 

A telt házas Puskás Arénában szombaton 20.45-kor a francia Francois Letexier sípjelére kezdődik a magyar-szerb csoportrangadó, melyet az M4 Sport és a Kossuth Rádió is élőben közvetít.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában