The Voice

2023.10.22. 10:17

A paksi Kovács Aliz továbbjutott az élő műsorba – videóval!

Továbbjutott az élő showba a The Voice című tehetségkutatóban a fantasztikusan tehetséges paksi lány, Kovács Aliz.

Gazsó Rita

A paksi tehetség töretlenül halad előre a tehetségkutatóban

Fotó: Molnár Gyula

Az élő showba énekelte magát Kovács Aliz, fantasztikus technikai tudásról tanúskodó produkciójának állva tapsolt a közönség és a coach-ok a "The Voice" című tehetségkutató szombat esti műsorában. A párbajt itt nézheti meg, aki esetleg lemaradt volna.

A fiatal énekes korábban a Teol podcast adásának is vendége volt. A paksi származású, az utóbbi években tolnai kötődéssel is bíró lány a műsorban elmondta, hogy hétéves kora óta képzi a hangját és már akkor biztos volt benne, hogy énekesnő szeretne lenni. Habár különböző zenekarokkal többféle stílusban is szokott énekelni, egyedül nemigen szokott színpadra állni, mert nem érzi, hogy ki tudná tölteni a teret. Most úgy döntött, ki akar lépni a komfortzónájából, ezért jelentkezett a The Voice-ba. 

Aliz már a Voice előtt sem volt ismeretlen a paksiak és környékbeliek körében. Kisgyermek korától énekelt Cseke Klára stúdiójában, majd Bodajkon,  a Hangszíntér Művészeti Gimnáziumban folytatta, ahol tavaly érettségizett, idén májusban pedig ugyanott jazz-énekes szakmai bizonyítványt szerzett. Pakson a nyáron, a Sunset & Chill koncertsorozaton, legutóbb pedig az Atomfutás rendezvényén hallhatta a közönség szeptember közepén.

A 19 éves tehetségre Paks városa is büszke. – Gratulálok, Aliz! További sok siker kívánok az élő showban! Egy egész város büszke Rád – kommentálta többek mellett a hírt Szabó Péter, Paks polgármestere.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!