kiskertész

2018.06.21. 10:30

A rózsák novemberig folyamatosan nyílnak

Mauthner Ilona, illusztráció: Shutterstock

A rózsa nem hiába kapta a virágok királynője nevet, hiszen gyönyörű, változatos színű és illatos. Már több mint száz éve folyamatosan nemesítik a kertészek. Számos költőt, festőt, és művészt ihletett meg ez a gyönyörű virág, és az ókorban nagy szerepet kapott a vallásban és a mitológiában is.

Ma is a kertek egyik legismertebb lakója. A vörös rózsa a szerelem szimbóluma lett, a fehér a tisztaságé és ártatlanságé, míg a sárga színű a reménység szimbóluma.

Kezdő kertészek is bátran ültethetnek rózsákat, hiszen nem igényel különösebb ápolást. Tavasszal vagy kora ősszel érdemes elültetni, ültetés előtt a töveket áztassuk be pár órára vízbe, majd jó minőségű virágfölddel borítsuk be a gyökerét és alaposan öntözzük be. Nyár elejétől nyílik, de ahogy potyognak a szirmai, vágjuk le az elnyílt virágot, így hamarosan újat hoz.

Vannak az úgynevezett virágágyi rózsák, ezek tömörek és bokros növekedésűek, bármilyen virágágyásba ültethetjük őket. Egészen az októberi fagyokig folyamatosan nyílnak. A következő csoport a tea hibrid. Ezeknek a rózsáknak a jellemzője a nagyméretű virág- fej, így ezek a legalkalmasabbak vágott virágnak is, emellett igen illatosak is, az egész kertet a rózsaillat járja át, melyet már messziről megérez az arra járó. A köztereken és parkokban láthatjuk a parkrózsákat, ezek akár két méter magasra is megnőhetnek. Kiválóan alkalmasak talajtakarónak, vagy sövénynek. Valamint meg kell említeni a futórózsákat is, amelyek az utóbbi években igen kedveltek lettek. Kis segítséggel álomszép rózsakaput vagy rózsalugast tudunk készíteni kertünkben. Ezeknek a rózsáknak az ágai hajlékonyak, és akár tíz méter magasra is felfutnak. Állandó metszéssel szabályozható a hosszúság és a forma.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában