Kiss József

2018.10.18. 14:00

Magángyűjteménybe mentett sváb értékek a régi házban

Bútorok, viseletek, lakástextíliák, fényképek képezik az anyag fő részét. Kiss József magángyűjteménye a kitelepítés előtti sváb életet mutatja be Gyönkön. A gyűjtemény a megyei értéktárban is szerepel.

Wessely Gábor

A gyönki Kiss József magángyűjteménye már szerepel a helyi és a megyei értéktárban is. Több száz tárgy, több ezer fotó a svábok félmúltjából, a XX. század közepéről.

– Van az itteni Tájházban is német anyag – mondja –, de az a régi időkig visszanyúlik. Én azt a történelmi pillanatot igyekeztem megragadni, amikor a svábok magyarországi jelenléte a kitelepítés miatt megtört, megszakadt.

Németországban él Kiss József, történelem–német–evangélikus hittan szakos gimnáziumi tanárként dolgozik, de gyakran jár haza szülőhelyére, idős édesanyjához. Gyűjteménye elhelyezésére 2000-ben vásárolt egy házat Gyönkön, ami azóta megtelt korabeli bútorokkal, ruhákkal, használati- és dísztárgyakkal, fényképalbumokkal. Sok mindent Németországból hozott vissza a kitelepítettektől, és az USA-ból is szerzett be néhány tárgyat az odakerült egykori Tolna megyeiektől. Tulajdonképpen a valamikori svábság egészére kiterjed a gyűjtőmunkája – Tolna, Baranya, Bánát, Bácska –, de az anyag zöme hét evangélikus – Gyönk, Kéty, Murga, Varsád, Felsőnána, Kistormás, Kalaznó – és három katolikus – Szakadát, Hőgyész, Kurd – településről származik.

– Döbröközi kereskedők járták a környéket ’97-ben – meséli –, és felvásárolták a sváb hagyatékokat. Akkor azt gondoltam magamban: hoppá, ha elviszik a múltunk emlékeit, akkor mi marad? S elkezdtem menteni a még menthetőt. Kint Németországban is van kapcsolatom egykori varsádiakkal, kistormásiakkal, általuk is folyamatosan gazdagodik a gyűjtemény. Legutóbb falvédőket, ágyterítőket sikerült beszereznem. Időpont-egyeztetéssel fogadok látogatókat, kiállítást is rendeztem már háromszor, de nem célom ezt egy állandóan nyitva tartó múzeummá fejleszteni.

A lakáskultúra, a viseletkultúra bemutatása. A napi élet, ahogy zajlott, épületen belül. Ezt igyekszik szemléltetni a Kiss-féle magángyűjtemény. A lakáson kívüli világ, például a mezőgazdasági munka szerszámai, eszközei nem képezik az anyag részét. Így is óriási a készlet, ruhákból például a főkötőtől a pacskerig, számos holmi, számtalan változata tölti meg a szekrényeket. Külön érdekesség a fiúcska szoknya. Míg szobatiszták nem lettek, praktikussági okból a kisfiúkat is szoknyás ruhácskába öltöztették annak idején a svábok.

Kiss József német nemzetiségi magángyűjteménye időpont-egyeztetés után tekinthető meg Gyönkön. Három tematikus kiállítást is rendezett már a tulajdonos: 2003-ban a Viseletkultúra és a Házi textíliák címűt, 2008-ban pedig A búcsú divatja címűt. Kölcsönadni nem szereti gyűjteménye darabjait, mert rosszak a tapasztalatai. A máshol kiállított anyaga megviselt állapotban, esetenként hiányosan került vissza. Miközben ő az állandó gondoskodás, karbantartás, gyarapítás híve. Az utóbbi időben elsősorban a fotók és a konfirmáló emléklapok beszerzésére állt rá. De hozzájutott olyan kapcsos Bibliához is, amilyet az USA-ba kitelepült svábok használtak. A gyűjteményt gyarapító adományozók nevét egy külön e célra szolgáló füzetbe jegyzi be.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában