ufókalandok

2018.11.25. 13:00

Ismeretlen eredetű jelenség sebesítette meg a szekszárdi férfit

Az 1990-es évek meglehetősen gazdagok voltak földönkívüli észlelésekben megyénkben is. Ufókalandok sorozatunkban most ismét egy Tolnai Népújság hasábjain megjelent történetet elevenítünk fel.

TEOL

Fotó: Shutterstock illusztráció

A történet főszereplője még három nappal az események után – amikor kollégánknak elmondta mit tapasztalt – is az átéltek hatása alatt állt. Nem tudta mit gondoljon, nem tudta hogyan magyarázza, ami vele történt.

A szekszárdi férfi, aki kérte, hogy nevét ne írjuk le, 1993. november 9-én, kedden, este 10 óra tájban kiment a lépcsőházuk elé, rágyújtani. Éppen a szájához emelte a cigarettát, amikor vele szemben, mintegy 20 méterre „jókora léggömb” nagyságú és formájú, sárgás-vöröses fényben tündöklő tárgy tűnt fel, s abban a pillanatban egy csóva indult el a tárgyból, egyenesen a keze irányában. Mint mondta, semmit sem érzett, s a gömb abban a pillanatban el is tűnt. Hosszú ideig állt megkövülten a lépcsőház előtt, azt már csak otthon vette észre, hogy bal kézfején, mintegy forintos nagyságú, sötétbarna elszíneződés van, azon a helyen, ahol a fénycsóva elérte.

Sem akkor, sem azóta nem érzett semmilyen fájdalmat, a seb nem vérzett, nem húzódik, igazából seb formája sincs, inkább afféle elszíneződés a felhámon.

Elment az SZTK-ba, ahol azt mondták, nem tudják, milyen seb ez. Égés nem lehet, mert teljesen száraz, nincs alatta nedvesség, ami az égési sebek velejárója. Horzsolás sem lehet, sem alakja, sem elhelyezkedése miatt.

A férfi azt mondta, ha mástól hallotta volna ezt a történetet, nem biztos, hogy elhinné. Másodpercek alatt játszódott le a dolog, köznapi magyarázatot nem talált rá. Nagyon felkavarta az eset, eddig sem tartotta hihetetlennek, hogy ufók léteznek, de sosem gondolta volna, hogy vele ilyesmi történik. Hozzátette, az biztos, hogy ezek után nem mer kiállni éjszaka a lécsőház elé. Még rágyújtani sem.

Tolnai Népújság, 1993. november 12., Venter Marianna

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában