ufókalandok

2018.11.04. 11:30

Szekszárdon többen is látták a különös jelenséget

Az 1990-es évek meglehetősen gazdagok voltak földönkívüli észlelésekben megyénkben is. Ufókalandok sorozatunkban most ismét egy Tolnai Népújság hasábjain megjelent történetet elevenítünk fel.

TEOL

Fotó: Shutterstock

Egy magát megnevezni nem kívánó szekszárdi olvasó 1991 októberében izgatottan értesítette a Tolnai Népújság szerkesztőségét egy jelenségről, amit nem ő, hanem egy kolléganője látott, aki szintén nem kívánta magát a nyilvánosság előtt megnevezni.

Elbeszélése szerint éjjel három óra felé, amikor éppen „állt az idő” – kettőkor kellett volna visszaigazítani az órákat –, kinézett a belvárosi, nagy lila épület ablakán. Őcsény irányában pillantotta meg a feltűnően fényes sárgás csillagot, ami hamarosan nagyobb lett, körülbelül akkora, mint egy női tenyér. Körülbelül egy órán keresztül figyelte a jelenséget, majd visszafeküdt. Ekkor jutott eszébe, hogy az előszobában van egy távcső, azon keresztül kellene megnézni, milyen közelről a fényes jelenség, de elmondása szerint nem tudott felkelni. Még azt is látta, hogy a gömb nem vízszintes, hanem függőleges irányban felfelé „távozik.”

Mindez már az „UFO-invázió” végét jelzi, ugyanis a sorok írója egy nappal korábban, fél hét tájban látott – általa – nem azonosított repülő tárgyakat.

Az újvárosi ABC felett, a Kadarka utcában vette észre a domb felett, nagy magasságban a repülő, és maga után fényes csíkot húzó szerkezetet. Semmi ismert tárgyra, jelenségre nem hasonlított a látvány. Nem lehetett repülőgép, mert a csík méreteihez és fényéhez képest túlságosan kicsinek látszott a sötét és szivar alakú szerkezet. Hangrobbanás vagy motorzaj nem hallatszott. A sebessége is meglepő volt, mert igen lassan haladt Bonyhád irányába. Nem volt hőlégballon, vitorlázógép, nemcsak azért, mert ezeket fel lehet ismerni, hanem mert nem is képesek ilyen fénycsíkot produkálni. Túlságosan nagynak tűnt a magassága is, egy repülőgép

ilyen magasból már nem látszik, csak a csíkot észlelni, és annak a haladási a sebessége is a látottnak sokszorosa. Ehhez képest eltűnve egy pillanatra ismét megjelent az eredeti helyen, és ugyanolyan lassan, ismét megindult az előző útvonalon. Később ismét egy szempillantás alatt váltott, pontosabban szólva eltűnve a helyéről már kettő jelent meg egymás alatt, majd méltóságteljes mozgással távoztak az alkonyban.

Mindebből persze semmi más nem következik, csak az, hogy vannak az egyes megfigyelők számára azonosíthatatlan jelenségek. Ettől azokat mások még felismerhetik, de „több dolgok vannak, földön és égen”, mint amennyit tudományosan ma megmagyarázni képesek vagyunk.

I. I. Tolnai Népújság, 1991. október 7.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában