A MEGYE 7 CSODÁJA

2019.08.20. 11:30

A gyulaji erdő vonzereje messziről is hoz vendéget

„Minden vadászember egész Európában tudja, hogy a dámvad szóra a magyarországi Gyulaj rímel. Egész Európában nincs ilyen szép állatállomány, mint ebben az ősi csendjében megőrzött és mégis hozzáértő kézzel gondozott tolnai erdőben, Tamási és Dombóvár között.”

Szeri Árpád

Forrás: Beküldött kép

Az idézet Boldizsár Iván írótól származik, aki Szépecske haza című könyvében külön fejezetet szentelt ennek a különleges területnek. Itt szerzett élményei kétségkívül mélyen megérintették, erről tanúskodnak lírai hangulatú sorai.

„Két hetet egy földi édenben töltöttem. Olyan erdőben laktam feleségemmel két hétig, ahol az ember önkéntelenül lehalkítja a hangját, mert a csönd csöndet parancsol. Ez az erdő gazdag csöndje volt, a harkály kopogása már géppuskaropogásnak hatott, egy szerelmes vadkacsapár hívogató és csalogató hápogása vadászkürtnyi erővel bontotta meg a némaságot, és szinte az első tavaszi lepkék szárnycsapdosásának a neszét is hallani véltem. Igazi erdő ez, alkonyatkor a dámvadak olyan közel legelnek a vadászházhoz, hogy két iramodással elérhetném őket, de inkább csendben nézem szelíd fejüket, a suták fenekének fehér foltját, amit a vadászok tükörnek neveznek (...). A vadak így tökéletesen szépek, beleolvadva a friss tavaszi rétbe. A fiatal bikák lapátja egybevegyül a fák alig sarjadó levelű ágaival. Mert az első dolog, amit megtanultam itt Gyulajon, hogy agancsa a szarvasnak van, ami a dámbika fejét díszíti, azt lapátnak nevezik.”

A könyv megjelenése óta több mint negyven esztendő telt el, s az elmúlt évtizedek a gyulaji erdő hírnevének további öregbítését hozták. Jelenleg a Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt. a megyében – olvasható a cég honlapján – 23 ezer hektáros állami erdő és hozzá kapcsolódó területen gazdálkodik. Ebből 21 ezer hektár a fával borított rész. „Legfontosabb állományalkotó fafajaink a cser és az akác – közli az olvasóval az összefoglaló anyag. „Legnagyobb értéket a 14 százalékban megjelenő tölgy képviseli.”

Fotó: Gőbölös Péter

A már említett hírnév általános jellegét bizonyítja, hogy két hónapja a Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt. volt az Országos Erdészeti Egyesület (OEE) jubileumi, 150. vándorgyűlésének házigazdája. Mintegy nyolcszáz erdészt köszönthetett Gőbölös Péter vezérigazgató, akiről érdemes tudni, hogy a gyulaji erdő páratlan növény- és állatvilágának, köztük a barcogó dám titkos életének fotós megörökítője is.

Szavazzon és nyerjen Ön is!

A legtöbb jelölést kapó természeti csodák közül olvasóink szavazata dönti el, hogy melyik 7 csoda a megye legszebbje. Ön is segítsen megtalálni a megye 7 csodáját! Szavazatait online és a Tolnai Népújság hasábjain megjelenő szavazólapon is elküldheti számunkra. A szavazók között értékes ajándékot sorsolunk ki.

A napilapból kivágott szelvény beküldői közül megyénként kisorsolunk 1-1 darab 2 főre 2 éjszakára szóló wellnesspihenést a Hotel Caramellbe. Az online szavazók között a 13 megyében összesítve kisorsolunk 1 darab 200.000 forint értékű Neckermann utazási utalványt.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában