2020.02.16. 15:15
Vakrandizni lehetett Valentin-napon
Könyves vakrandi indult a Tolna Megyei Illyés Gyula Könyvtárban február 14-én. A programot négy-öt esztendeje csinálják Valentin-nap apropóján.
Fotó: Mártonfai Dénes (archív)
– Aki bejön, választhat egy olyan könyvet, melyről csak pár szót tud; néhány kulcsszót írtunk csomagolása hátuljára – mondta Szűcs Edit, a könyvtár munkatársa. – És így randizik vele, vakon, mert nem tudja, mit visz el. Mi tudjuk, amikor kiadjuk (a csomagoláson a kódja is rajta van). De ő addig nem, amíg haza nem viszi, és ki nem bontja.
– Nagyjából belőjük, hogy milyen típusú könyveket szoktak kikölcsönözni, és próbálunk olyanokat becsomagolni, melyekkel nem nagyon lehet mellényúlni. Idősebbek meg fiatalabbak is visznek belőlük. Férfi is randizott már, de inkább nők vesznek részt a játékban, úgyhogy a becsomagolt könyvek alapvetően nőiesek. Akad romantikus is, de nem csöpögősöket teszünk ki, hanem igényesebb, de újabb könyveket, hogy ne forduljon elő, hogy valaki olyat visz haza, melyet már olvasott. Általában mostanában megjelent, mondjuk tavalyi könyvekről van szó.
– Harmincegynehányat szoktunk becsomagolni, és az el is szokott fogyni egy hét alatt. Van, aki itt volt már a hét elején is, de mondta, hogy pénteken még jön, és csak azért tért be, hogy vakrandizzon – mondta Szűcs Edit.