A külföldről jövőktől félnek a falvakban

Vidéken az emberek hiszik is meg nem is, amit hallanak, vannak települések, ahol továbbra is úgy folyik az élet rendje, mintha semmi nem történt volna.

Mauthner Ilona

2020.03.26 Várdomb, Falunk még a helyi kocsmában várják a betévedt vendégeket délután három óráig nyitva vannak. fotókon: Boros István (csapos) és Szoboszlai József (vendég) sapkában) látható. Fotó: Makovics Kornél

Fotó: Makovics Kornél

Nem hiszem, hogy akadna ember a megyében, aki nem hallott volna még a koronavírus-járványról. Ez persze nem jelenti azt, hogy meg is ijedt tőle. A tapasztalat az, hogy azokon a vidéki településeken, ahol még nem volt helyben fertőzött, ott az emberek többsége igyekszik úgy élni, mint egy hónappal ezelőtt. Azt hiszik, velük az, amit a hírekben hallanak – a sok fertőzöttről, halottról –, nem történhet meg.

Bátaszék nem is tartozik a kis települések közé, hiszen még városi rangja is van. Az élet azonban úgy zajlik itt is, mint hetekkel ezelőtt, „békeidőben”, az emberek jönnek, mennek, vásárolnak, beszélgetnek. A különbség csak annyi, hogy némelyikükön szájmaszk és kesztyű is van. Sok helybéli külföldről jött haza.

– A szomszédom a napokban jött haza Németországból, mert megszűnt a munkája. Másnap már járta az ismerőseit, érdeklődött, hogy nem tudnának-e munkát szerezni neki itthon. Én nem örülök ennek, félek a járványtól, miért nem lehet kivárni a két hetet otthon? – tette fel a kérdést az egyik bátaszéki.

Dr. Bozsolik Róbert polgármester elmondta, nem nagyon lehet mit tenni, hiszen aki a határon átjöhetett és nem fertőzött területről jött, annak a saját döntésére van bízva, hogy önkéntes karanténba vonul-e. A bátaszékieket viszont védi az önkormányzat, főleg a 70 éven felülieket. Hetente két alkalommal bevásárolnak nekik, gyógyszert kiváltanak. Tizenöt önkéntes is jelentkezett erre a feladatra. A hivatalban dolgozókat is védik, egymillió forint értékben vásárolt a város védőfelszerelést, fertőtlenítő készítményeket. Az ebédet kiszállítják, gyerekeknek, időseknek, a szociális étkeztetés is működik. Az egyik helyi vállalkozó, Hegedüs István 26 tabletet vásárolt és osztott ki az önkormányzat segítségével azoknak a gyerekeknek, akik az otthonról tanulást másként nem tudták volna megoldani.

Bátaszék. Fotó: Makovics Kornél

Várdombon is zajlik az élet, bár annak ellenére, hogy nincs iskola, kevés gyermek tartózkodik az utcán, mondta Simon Csaba polgármester. Itt is többen érdeklődtek arról, hogy aki külföldről jött haza, miért nem vonul karanténba. Erre sajnos nincs ráhatása az önkormányzatnak. A polgármester elmondta, heti két alkalommal vásárolnak be az időseknek, étkezést biztosítanak a szociálisan rászorulóknak is. A kocsma itt is nyitva van délután 3-ig, akárcsak Bátán. Ide járnak a helyiek megbeszélni a friss híreket. Amúgy

Bátán fegyelmezettek az emberek, sokkal kevesebben tartózkodnak az utcán, mondta Huszárné Lukács Rozália polgármester. Itt is mindent megtesznek az idősekért és a szociálisan rászorulókhoz is eljut az ebéd. A bátaiak húsvétra várják a külföldről hazajövőket, remélik, nem hoznak magukkal vírust is.

Alsónyéken nagyon fegyelmezettek a helyiek, mondta Molnár István polgármester. Aki külföldről jött haza, önként betartotta a 14 napos karantént. A buszmegállókat, a bolt környékét fertőtlenítővel permetezik. A gond szombattól az idősebbekkel van, hiszen 9 és 12 óra között vásárolhatnak, pedig ők korán reggel szeretik ezt megtenni, mondta a polgármester.

Sok a gazdálkodó vidéken

Pörbölyön az átutazóktól tartanak a helyiek. A településen – Baja és Bátaszék között – sok az átutazó. Közülük sokan megállnak a helyi kocsmánál kávét, üdítőt inni. Sipos Lajos polgármester elmondta, a helyiek tartanak attól, hogy bárki behozhatja a faluba a vírust. Amúgy itt is ellátják az időseket ebéddel, bevásárolnak nekik, kiváltják a gyógyszereiket. Közben a mezőgazdasági munkák is elkezdődtek, sok a termelő a településen. Nagyon praktikusan szervezték a műtrágyák, vegyszerek, vetőmagok értékesítését, a gazda, miután befizette az árát, csak a rakodóval találkozik, mondta Sipos Lajos.

Borítóképünkön: A várdombi kocsma délután három óráig nyitva van. Szoboszlai József és Boros István

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában