így telt a húsvét

2020.04.13. 20:00

Szabadba csábított a szép idő a hétvégén

Míg a Balaton-parti települések kénytelenek voltak szigorú korlátozó intézkedéseket hozni azért, hogy ne alakuljon ki tömeg, addig nálunk elég volt alapvetően az emberek józan belátására hagyatkozni. A hétvégén megnéztük, mi a helyzet a Szálkai-tónál és Sötétvölgyben.

Budavári Kata

2020.04.11 Szálka, Sötétvölgy, Hétvégi körkép. A családok ismerősök a szabadban próbálják eltölteni az időt. Fotóhoz nevek nincsenek. Fotó: Makovics Kornél

Fotós: Makovics Kornél

Ragyogóan szép idő volt vasárnap, és a húsvéti sonkázás után valószínűleg sokaknak eszébe jutott, hogy jó volna kirándulni egyet.

Szekszárd környékén több olyan hely van, ahova ilyen esetben rendszeresen többen is kiugranak sétálni. Így például Sötétvölgybe, ahol horgászni, játszani, ücsörögni úgyszintén nagyon kellemes ilyenkor. Voltak, akik meg is tették ezeket, de attól most nem kellett tartani, hogy a játszótéren a gyerekek túl közel kerülnek egymáshoz. Tömeg ugyanis sem itt, sem a Szálkai-tónál nem volt, bár ez utóbbi helyre többen látogattak ki. Szemmel láthatóan itt sem alakult ki tumultus, általában kettesével, hármasával sétáltak az emberek a parton, és a horgászok is tisztes távolságot tartottak egymástól. Volt, aki a lábát is beledugta a még enyhén szólva hűvös vízbe.

Korábban beszéltünk Wusching Gáborral, aki Fadd-Domboriban él, és a településrész üzemeltetéséért felelős kft-t vezeti. Megtudtuk tőle, hogy elég sokan vannak már most is az üdülőfaluban, de ez egyelőre nem okoz gondot. A strandon most még bőven jut tér. A hintákat viszont óvatosságból leszerelték.

Wusching Gábor szerint inkább az a kérdés, mennyien lesznek itt, ha beköszönt a nyár, és a nagy meleg a vízpartra csábítja vagy csábítaná az embereket. Az is kiderült, a kft. munkatársai mellett önkéntesek is segítenek az itt élőknek a bevásárlásban, a gyógyszerek beszerzésében, ha kell.

Egy másik játszótérnél, a szekszárdi energia parknál szintén tettünk egy kört. Máskor, ilyen jó időben valószínűleg rengeteg gyerek, szülő töltötte volna itt a vasárnap délutánját, most mindössze egy család merészkedett ki.

Viszont nagyon sokan bicikliztek, főként a Csatártól kifelé vezető kerékpárúton. Ők is igyekeztek az előírásokat betartva legalább másfél-két méteres, de inkább ennél is nagyobb távolságot tartani egymástól. Az elszántabbak egészen Szálkáig tekertek, ám a falu felé vezető úton egy kutyájával túrázó gyalogos párt is lehetett látni. És persze rengeteg motorost, hiszen a hétvégi időjárás nekik kifejezetten kedvezett. És valószínűleg olyanok is voltak, akik beültek az autóba, tettek egy kört, és úgy nézelődtek.

Szombati bevásárlás

Ugyan a szekszárdi szabadtéri piac nem üzemel, ám lehetőség van az állandó üzletekben, illetve közterületen árusítani a húst, tejterméket, zöldséget, gyümölcsöt, virágot és füstölt árut. Szombaton reggel és délelőtt hagyományosan sokan vásárolnak, ráadásul a húsvét miatt ilyenkor nagyobb mennyiségeket szerzünk be, mint máskor. Volt is mozgás a városban, de egyik olvasónk például azt mondta, több emberre számított. A közterületi elárusító helyeken nem volt nagy sor, ketten, hárman várakoztak, és többen is kesztyűt, maszkot viseltek. Ugyanez volt a helyzet az általa felkeresett pékségnél. Egy zöldségesnél látott nagyobb tumultust, és számára meglepő módon, itt szinte senkin sem volt védőfelszerelés.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában