2020.05.13. 18:55
Kultúrperceket adott a Bartina
Fotó: Beküldött kép
A Bartina Néptáncegyüttes is csatlakozott a szekszárdi szabadtéri kultúrpercek sorozatban fellépő zenekarok, együttesek táborához a közönség örömére. A bartinások szerdán három helyszínen, a Mérey utcai idősek otthonánál, a Kölcsey lakótelepen és a Csokonai utcai tömbbelsőben szórakoztatták énekkel és tánccal a szekszárdiakat.
![](https://cdn.teol.hu/2021/12/i6FBlRLaTQFPJdGqMfvJ7Y68uiJwbE1tv6WuaR9k0Is/fill/2560/1920/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzMzMTc5ZTRlYTkzNzQ0NzNiZGYxMzgzNGQzOWU4NzY1.jpg)
Jóföldi Gabriella, az egyesület elnöke elmondta, hogy a kollégái hívták fel azzal, csatlakozni szeretnének a kezdeményezéshez. Ezután kereste meg Ács Rezső polgármestert, aki örömmel fogadta el a néptáncosok felajánlását. Mivel a veszélyhelyzetben a védőtávolság betartásával páros táncokat nem lehetett előadni, az Ifjúsági együttes lányai sárközi karikázó dalokat énekeltek, majd kiegészülve a felnőtt csoport lányaival felvidékit. A fiúk Felső-Tisza-vidéki férfi táncokat táncoltak, a felnőtt csoport férfi tagjai pedig válaszúti legényest. Hogy mindenkinek hiányzik a társaság, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a reméltnél jóval több bartinás jelent meg a rendhagyó fellépéseken.
A koronavírusról Tolna megyében
- Szekszárdon alacsony a szennyvízben az örökítőanyag koncentrációja
- Egy hét alatt 4400 új fertőzöttet regisztráltak
- Ötven alatt maradt az új fertőzöttek száma Tolnában
- Ennyi új fertőzöttet regisztráltak Tolna megyében a hétvégén
- Ennyi új fertőzöttet regisztráltak Tolna megyében