Balin is megjelent a vírus, a szigeten segít az imádság is

Szintai Eszter Szekszárdon járt óvodába, iskolába, ennek persze több évtizede, a negyven éves hölgy már több mint tíz éve Balin él. Tizenháromezer kilométerre Budapesttől. De hogy milyen kicsi is a világ, ezt jól mutatja, hogy ott is, az Indonéz, hindu szigetek egyikén, a koronavírus-járvány most a fő téma. A turisták által népszerű szigeten eltér most az élet a megszokottól.

Mauthner Ilona

Forrás: Shutterstock

Fotó: Illusztráció

Szintai Eszter több mint tíz éve idegenvezetőként kísér magyar turistákat is Balin. Megmutatja nekik a sziget csodás látnivalóit, megismerteti őket a kultúra és vallás sokszínűségével, illetve rendkívüli tudásával emeli a kirándulások fényét.

– Sokan kérdeztétek tőlünk az elmúlt hetekben, hogyan érinti Balit a járvány. Nos, mint a világon mindenhol, Balin is megjelent a koronavírus és annak következménye. Viszont, mint annyiszor, most is bebizonyosodott, az Istenek szigetét mindig is egy olyan misztikus, spirituális, pozitív burok veszi körül, ami megvédi minden csapástól – mondta Eszter, aki annak idején a nővére segítségével került erre az indonéz szigetre, a világ legnépesebb iszlám országának a közepére. Ide elutazni 24 órás repülőút, két átszállással.

Szintai Eszter Szekszárdról költözött Balira (Beküldött fotó)

Szintai Eszter egy teljesen más kultúrával ismerkedett meg, ami elvarázsolta. Mivel Bali (az 17500 indonéz sziget egyike) az Egyenlítő alatt mindössze nyolc fokkal helyezkedik el, mindig meleg az idő, az év egyik felében (novembertől áprilisig) az esős, a többi hónapokban pedig a száraz évszak köszönt be. Az esős évszakban szinte mindig csak éjszaka esik az eső, napközben hol napos, hol felhős az idő, de ilyenkor a páratartalom kilencvenöt százalékos. Ezt nem könnyű elviselni, ugyanakkor minden gyönyörű, üde zöld. Itt megterem a gyömbér, a vanília, a fahéj, a kakaó, a kávé, a szegfűszeg, a kurkuma és számtalan fűszernövény.

A Wikipédia szerint Bali az ország legnépszerűbb idegenforgalmi célpontja, híres a magas fokon űzött művészetekről, beleértve a táncot, szobrászatot, festészetet, bőr- és fémművességet, valamint a zenét. A nemzeti képzési programok, a tömegmédia és az idegenforgalom folyamatosan alakítják a balinéz kultúrát. Az Indonézia más részéből bevándorlók pedig változtatják a sziget népességének összetételét.

A Bali szigetiek hindu vallásúak, végtelenül kedvesek, türelmesek, mosolygósak, hisznek a reinkarnációban, ragaszkodnak a hitükhöz kapcsolódó szertartásaikhoz, csak nem beszélik sem az angolt, sem más világnyelvet, sőt egymás között is bajban vannak, mert ahány sziget, annyiféle nyelvjárás. A kaotikus helyzet elkerülése érdekében egy egységes nyelvet – a bahasa indonesiát – alakítottak ki, ezen adják ki a tankönyveket, az iskolákban ezen tanítanak, a hivatalos ügyeket is ezen intézik, és a televízió is ezen közvetít. Ez egy könnyen elsajátítható nyelv, Eszternek fél év alatt sikerült megtanulnia. A kasztrendszerről – mely a helyiek anyagi helyzetét, rangját is tükrözi – órákat lehetne beszélni, mondta Szintai Eszter. Ki melyikbe születik, általában abban is hal meg, ezen csak a lányok tudnak változtatni, ha előnyös házasságot sikerül kötniük. Hogy ki, melyik kasztrendszerbe tartozik, a munkahelyen nem kap szerepet, de a magánéletben igen.

A koronavírus-járvánnyal és annak tüneteivel, következményeivel ott is megismerkedtek a helyiek. Fontos tudni azt is, hogy december és február között milliós nagyságrendű turista fordult meg Balin, nagy részük kínai, sőt több száz wuhani vendég is volt. Ennek ellenére a megbetegedések száma rendkívül alacsony, alig háromszáz ember, ami a sziget több, mint négymilliós lakosságához mérten nem sok. A május tizedikei adatok szerint százkilencvenheten már meggyógyultak, és négyen haltak meg. Tehát vagy a balinézeknek olyan különleges immunrendszerük van, hogy nem fogj rajtuk akármilyen vírus, vagy tényleg működnek a napi imádságok, mondta Eszter.

– Nagyobb baj viszont a következményekkel van. Tudjuk, hogy Balin az emberek igen nagy része – közel nyolcvan százaléka – közvetlenül vagy közvetve a turizmusban dolgozik. Vendég február vége óta nem érkezik, így a hotelek, éttermek, bazárok és kézműves piacok teljesen üresek, illetve nagy részük zárva. Rengeteg ember vált munkanélkülivé, vagy megtartották a munkahelyén, de fél fizetéssel. Az emberek nagy része hazaköltözött a falujába, vissza a családjához, nagy részük a mezőgazdaságban segít most be. Például egy ismerősöm, aki autó- és kisbuszkölcsönzőt üzemeltet, most édesburgonyát termeszt, így keresi meg a napi betevőt a családnak. Utazási irodában dolgozó kolléganőim cukrásztehetségüket próbálgatják és igen gusztusos süteményeket árulnak az interneten. Mások pedig maszkokat varrnak. Ki mihez ért – meséli Eszter.

Nem pánikolnak, de érezhetően lelassult az élet

Balin úgynevezett banjar (kerület) rendszer működik, ezek felügyelik a körzeteket és most a baj idején élelmiszerrel és egyéb szükséges dolgokkal látják el a rászorulókat. Az állam is nyújt havonta pénzbeli segítséget, ami nem sok ugyan, de például 50 kiló rizsre elegendő, illetve a villanyszámlát sem kell fizetni a járvány idején, a hiteltörlesztéseket pedig felfüggesztették. A forgalom kisebb ugyan, de az élet nem állt le. Mindenki éli tovább az életet a megváltozott körülményekhez igazodva. A kifőzdék továbbra is nyitva vannak, a boltok dugig áruval, az élelmiszerpiacokon árusok és vásárlók egyaránt vannak. A kormány eddigi információi szerint júniusra várható a nemzetközi légi forgalom és a gazdaság újraindítása. Nyilván lassú folyamat lesz, de remélik a legjobbakat. Szerencsére már van érdeklődés őszi, illetve téli utakra, az utazókedv kezd visszatérni. A helyiek a megszokott nyugodtsággal várják az újranyitást, nem pánikolnak, nem vesztették el a hitüket. Koronapánik pedig végképpen nincs. Annyi történt, hogy kicsit lelassult az élet.

Borítókép: a koronavírus-járvány miatt maszkot viselő emberek Bali nemzetközi repülőterén 2020 februárjában

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában