A betegek többsége megnyílik előttük

A haldoklókhoz papot hívnak, évszázadok óta. Ám a nem annyira beteg, kórházban kezelt hívők is vágynak lelki beszélgetésekre. A nem hívők is. A katolikusoknál egyre több önkéntes kapcsolódik be a kórházlelkészségi szolgálatba. A plébánosok, káplánok, diakónusok munkáját segítik, akiknek számos egyéb elfoglaltságuk van. Nem a hittérítést tekintik fő feladatuknak – hisz az sokakat elriasztana –, hanem a magányos vagy ritkán látogatott betegek istápolását. Ám aki kéri, áldozhat is náluk; többüknek van erre engedélye.

Szekszárdon tavaly decemberben jött létre a kórházlelkészségi szolgálat. A járvány miatt többször is akadályokba ütközött a tevékenységük. (E cikk írásakor öt osztályra nem mehetnek be.) Teszik a dolgukat, az adott lehetőségek között. Munkájukat Vég Beáta koordinálja.

– A kórházba és négy idős­otthonba járunk – mondja –, persze csak akkor, ha nincs látogatási tilalom. Augusztus 20-án még minden otthonban szerveztünk kenyérszentelést, és volt szentmise, de szeptember 1-től megint bejött a zárlat. Tiltás idején csak a haldoklóhoz mehet be a pap, feladni a kenetet. Önkéntesek 28-an vagyunk, ketten állunk négyórás alkalmazásban a pécsi püspökségnél, mi mindennap megyünk, a többiek munka mellett, vagy nyugdíjasként vállalnak, előre egyeztetett időpontokban szolgálatot.

Az év elején még senki nem gondolta volna, hogy a kórházlelkészség is veszélyes munka lehet. Mára kiderült: van kockázata a közösségbe járásnak, a beszélgetésnek is.

– Egyik férfi önkéntesünk jelezte – mondja a szervező –, hogy átmenetileg szünetelteti a részvételt, mert gyereket vár a felesége, s helyén valónak érzi az óvatosságot. A többiek bejárnak, ahova lehet. A betegek örülnek nekünk, megtörjük az ágyban töltött, hosszú napok eseménytelenségét. Bár néha elutasításban is van részünk. Egyesek menekülnek a kitárulkozástól, vagy az önmagukkal való szembenézéstől. Pedig semmit sem erőltetünk, bárki, bármilyen témát előhozhat, beszélhet akár az unokáiról is. Januárban részt vettünk egy tréningen a Kolping-iskolában. Előadásokat tartottak az atyák, tanácsokat adtak, hogyan szólítsuk meg a betegeket, udvariasan, megnyugtató módon. Van ilyen kötényszerű egyenruhánk, az is jelzi, hogy hova tartozunk: a püspökséghez, de nem téríteni akarunk. Beszélgetünk, és az emberek többsége ezt szívesen fogadja: megnyílnak, megkönnyebbülnek.

Huszonéves és nyolcvanéves tagja egyaránt akad a szolgálatnak

Az országban elsőként a Váci egyházmegyében jött létre a kórházlelkészségi szolgálat, 2004-ben. Az elfoglalt lelkipásztorok munkáját könnyítették meg. Pécsen tavaly februárban alakult meg ezen önkéntesek csoportja, tíz-egynéhány fővel. Szekszárdon decemberben kezdte meg működését a szolgálat; meglepően sokan csatlakoztak, huszonnyolcan vannak, közülük öten férfiak. A korosztály vegyes, a huszon­éves fiataltól a nyolcvan plusz­osig. Előre összeállított menetrend szerint dolgoznak, ha nincs látogatási tilalom, mindennap ott vannak a kórházban és az idősotthonokban. Havonta egyszer összejönnek a csoport tagjai, megbeszélik a tapasztalatokat, a problémákat. Jó a kapcsolatunk a kórházlátogató reformátusokkal és evangélikusokkal is.

Borítókép: Vég Beáta az önkéntes munka szervezője, a kórházlátogatók egyenruhájában