tehetségkutató műsor

2021.11.28. 19:09

A legjobbak közé jutott a The Harmonies az X-Faktorban!

Továbbjutott az X-Faktor tehetségkutató műsor harmadik élő showműsorába a The Harmonies csapat, melynek a szekszárdi Száraz Hanna is tagja.

TEOL

Forrás: RTL Klub

A 2021-es X-Faktor szombat esti második élő showjában – melyet az RTL KLub közvetített – nyolc produkció indult. A versenyzőknek ezúttal a színpad mellett elhelyezett három szék egyikéért kellett megküzdeniük, ezzel biztosítva helyüket a következő showműsorban. A The Harmonies, Csobot Adél egyetlen versenyben maradt csapata Mardoll műsora után lépett a zsűritagok elé. A The Harmonies, melynek a 19 éves szekszárdi Száraz Hanna is tagja, T. Danny Utoljára sírtam érted című slágerének feldolgozott változatát adta elő.

A produkció elnyerte a mentorok tetszését, méghozzá annyira, hogy állva tapoltak a csapatnak. ByeAlex úgy fogalmazott, hogy „nagyon jó ízű produkciót” hallhattak, illetve, hogy „ha valakiért lehet rajongani, azok ők”. Gáspár Laci csatlakozva a méltatáshoz hozzáfűzte: látszik, hogy a The Harmonies rengeteg munkát fektetett az előadásba. Puskás Peti azt mondta a lánycsapatnak, hogy fantasztikusan átdolgozták a dalt, valamint, hogy szerinte ők énekeltek a legjobban az este.

A The Harmonies négy igent bezsebelve jutott be a legjobb három közé, miután Nagy Regina Martina átadta nekik a helyét.

Borítóképünkön a The Harmonies

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában