Szekszárdi kutyamenhely

2022.12.23. 20:00

Felelős gazdira vár több, mint kétszáz eb

Idén is nagy sikert arat a kutyás karácsony a Szekszárdi Kutyamenhelyen, pénteken délutánig rengeteg adományt kaptak. Több, mint kétszáz négylábú vár gazdára, idén kevesebb volt az örökbefogadó.

Farkas Eszter

Fiáth Szilvia, a Szekszárdi Kutyamenhely vezetője egyik kedvencével (Fotó: Makovics K.)

Az idei év nehézségei ellenére, bizakodva tekint a jövőbe a menhely vezetője. – Az idei adatokat még csak hozzávetőlegesen tudom, körülbelül száznyolcvan kutyát fogadtunk be, amiből hozzávetőlegesen száz kiskedvenc talált gazdára. Ehhez képest tavaly százötven befogadottból kilencvenhatot adtunk örökbe – emelte ki Fiáth Szilvia. – Szerencsére idén január elsejével életbe lépett a kóbor kutya rendelet, amelynek kapcsán szerződést kötöttünk a város önkormányzatával. A megállapodásnak köszönhetően a befogadott állatok negyvenöt napi tartását az önkormányzat biztosítja, illetve a közüzemi díjaink is megoldottak, ennek hála.

Az adó egy százalék felajánlásokból tizennégy millió forintot kapott a menhely, ami szintén hatalmas segítség az intézmény fenntartásában. A mostani karácsonyi felhívásukra is sokan hoztak adományokat: tápokat, kutya és macskaeledeleket egyaránt kaptak.

– Bár minden nagyon megdrágult – dupla annyiba kerül egy kutyatáp, hogy a közüzemi számlákról, valamint a benzinárakról már ne is beszéljünk –, szerencsére nekünk nem kell bezárnunk jövőre sem. Ez javarészt a támogatóinknak köszönhető és a benyújtott pályázatainknak, amelyekből kétmillió forintot a menhelyen élő kutyák ivartalanítására, további egymillió forintot a mélyszegénységben élő emberek állatainak ivartalanítására nyertünk az idei évben. További egymillió forintot lábon álló ketrecek vásárlására kaptunk, ezekbe a karanténban lévő kölyökkutyák kerülnek, amíg meg nem kapják a megfelelő oltásokat.

A tavalyi évben több, mint hétmillió forintból vásároltak szendvicspanelből készült kutyaházakat. Ez a száztíz menedék könnyen takarítható, fertőtleníthető, valamint nyitható a tetejük.

– Úgy döntöttünk a decemberben befolyt összegből szeretnénk még harminc ilyen szendvicspanel házat venni, és ezzel az összes régi kutyaházat le is tudjuk cserélni. Jelenleg körülbelül kétmillió forintnál tartunk, reményeim szerint még egymillió forint beérkezik még, így maximum január végéig megvalósíthatjuk ezt az álmunkat is.

Kiadónk, a Mediaworks Hungary Zrt. "Kedvenc kedvenceink" című játékán százezer forint értékű állateledel-utalványt nyertek, amiért nagyon hálásak

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában