Jegyzet

2022.12.24. 06:58

Mert adni jó

Közeledik a karácsony, egyre több jótékonysági programról, felajánlásról lehet hallani ilyenkor. Akadnak persze, akik szóvá teszik, hogy miért csak az év ezen szakaszában ilyen erős az adakozás, segítségnyújtás iránti vágy, ahelyett, hogy egész évben foglalkoznánk a rászorulókkal.

Gazsó Rita

A kép illusztráció. (Fotó: Shutterstock)

 Úgy vélem, minden jótékonysági megmozdulásnak örülni kell, ráadásul advent idején az üzletek zsúfolt polcait vagy a roskadozó karácsonyi asztalokról, gazdagon díszített otthonokról készített fotókat nézve az év bármely szakánál sokkal gyötrőbb lehet ilyenkor a szegénység azok számára, akik nem engedhetik meg maguknak mindezt. Emlékszem, tavaly milyen jó érzés volt olyan kezdeményezéssel találkozni, mint az egyik tolnai település közösségi oldalán, ahol egy csoporttag azt találta ki, hogy karácsonyra főz egy fazék káposztát, amit egy kiló karácsonyi sütivel és gyerekruhákkal, plüssjátékokkal együtt december 23-án este személyesen juttat el egy sokgyermekes, esetleg rászoruló családnak, ahol kicsit szegényebb a Jézuska.

A kezdeményezésnek akkora sikere lett, hogy órákon belül számtalan helyi család csatlakozott az illetőhöz, akik jelezték, be szeretnének segíteni a karácsonyi ajándékozásba. Volt, aki egy tálca sütit ajánlott fel, akadt, aki fenyőfát ajándékozott, míg mások pénzzel segítettek a rászorulóknak. Remélem, idén folytatódik náluk a hagyomány, amely igazi közösséggé kovácsolhat akár idegeneket is. Azt hiszem, nagy szükség van erre ebben az idei, nem túl víg esztendőben is. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában