Jegyzet

2023.03.03. 14:30

Életeken át

Mindig is érdekelt a reinkarnáció, érdekes belegondolni, miként lehetséges, hogy valaki többször is újjászülessen. Ez is egy olyan dolog, ami bizonyos emberekből ambivalens érzéseket vált ki, de ha egy kicsit nyíltabban állunk a témához, érdekes esetekről olvashatunk.

Farkas Eszter

Hátborzongató, ám léteznek olyan esetek, amikor kisgyermekek felidéznek évtizedekkel korábbi történéseket, mintha azoknak szemtanúi lettek volna. Képünk illusztráció

Fotó: Shutterstock

Többször belefutottam már olyan sztoriba, hogy egy kisgyermek a szüleinek az előző életéről kezdett beszélni, ami lássuk be, azért eléggé ijesztő lehet. (Én legalábbis biztosan sokkot kaptam volna, ha az óvodáskorú gyermekem arról számol be, miket csinált a korábbi életében.) Állítólag a legtöbb kisgyermek főleg az első pár évében áll elő azzal, hogy nem az az első élete, amelyben most létezik.

Jim B. Tucker gyermek- és parapszichológusról már többször is hallhattak a reinkarnáció kapcsán. Ő olyan gyermekeket vizsgál, akik vagy akikről azt állítják, hogy emlékeznek előző életükre. 

Erről könyvet is írt, amiben kutatásait foglalja össze. A Vissza az életbe című könyvben főként a gyerekek emlékképeiről olvashatunk, s arról, hogy miként reagáltak ezekre a szüleik, és hogyan kutatták a kicsik korábbi életeit a családok a szerző segítségével. Ezen esetleírások rendkívül meggyőző bizonyítékokkal szolgálnak arra vonatkozóan, hogy néhányaknak valóban vannak képei előző életükről. Egy kisfiú például egy 1930-ban készült képen mutatta meg magát, és mesélt el mindent a képen látható férfiról, s ez - mint később kiderült - valós volt. Úgy gondolom, ez egyszerre lenyűgöző és hátborzongató is.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában