2023.03.26. 16:30
Négy évig élt Münchenben és bejárta Chilét is
Vezetékneve alapján eredeti németnek vélhetnénk. Ezt az egyébként téves sejtést erősíthetné az is, hogy négy évig élt és dolgozott Münchenben. A budapesti születésű Lotz Katalin a művészi ihletet legfeljebb mérsékelten felszikráztató területen bizonyította szakértelmét: ugyanis egy kábelcsatlakozó-gyártó cégnél helyezkedett el a bajor fővárosban.
Pénzügyi területen dolgozott, köszönhetően közgazdasági diplomájának. A német és angol mellett ugyancsak folyékony spanyol nyelvtudása pedig dominikai és chilei felfedező utakra vitte.

Ám mindvégig ott motoszkált benne az egyre jobban erősödő gondolat: ha egy másik életet kezdhetne, feltétlenül kipróbálná magát a világot jelentő deszkákon. Azután egy huszárvágással úgy döntött: fényes közgazdasági karrier ígéret ide vagy oda, nem vár arra a bizonyos másik életre.
Szerződéssel lett Szekszárdon a Deutsche Bühne Ungarn társulatának tagja 2007. januárjában. Azóta számtalan szerepben bizonyította tehetségét. Tíz évvel később pedig átvette az intézmény vezetését. Az igazgató a teol.hu podcast újabb, pénteken délutántól hallható adásában életéről, művészeti tevékenységéről beszél; valamint arról is, hogy március 31-én milyen gazdag program – köztük színművész találkozó – várja az érdeklődőket a fennállásának 40. évfordulóját ünneplő színházban. Azt is megkérdeztük tőle, hogy mostanában fellép-e a világot jelentő deszkákon és volt-e, van-e szerepálma?
További podcast adásainkat ide kattintva találja meg.