Jegyzet

2023.04.25. 08:53

Gyógyír a nevetés

Azt hittem, rosszul látok, amikor a minap egy riportban egymásra nyelvet öltögető, felnőtt emberek egy csoportját mutatták be. Nemcsak simán kidugták a nyelvüket, hanem azon versengtek egymással, ki tudja még hosszabbra, egészen az álláig kinyújtani a szájából. Mindenféle pofát vágtak, mutogattak, testükkel fejezték ki mondandójukat.

Mauthner Ilona

Pár perc múlva dőlt belőlük a gátlástalan nevetés

Forrás: Shutterstock

Amikor már mindezen túl voltak, akkor körbeálltak, és kezdetben erőltetve, majd egyre felszabadultabban elkezdtek nevetni. Pár perc múlva csak úgy dőlt belőlük a gátlástalan röhögés, volt, aki már a térdét csapkodta jókedvében. Az ember ahogy nézte őket, önkéntelenül is nevetni kezdett. 

A riport célja az volt, hogy bemutassa a fővárosi Hahota Klubot, melynek tagjai az ötvenes-hatvanas éveik körül járnak. Ez a korosztály az, amelynek amúgy nem nagyon lenne lehetősége a kacagásra. Ők azok, akiknek már kezd lejárni a „szavatosságuk”, minden nyavalyájuk előjön, hol itt fáj, hol ott. Ráadásul a munkahelyen sem a leépítésnél, sem az elhelyezkedésnél nem jelent előnyt a korral járó tapasztalat. 

A Hahota Klub tagjai között is voltak rákos betegek, munkanélküliek, egyedülállók, sikeres vállalkozók és nagycsaládosok is, de ahogy ők mondták, minden bajt könnyebb elviselni, ha derűsen, némi humorral, akár öniróniával is közelíti meg az ember. Szeretnek együtt lenni, mert arra a pár órára elfelejtik a gondjaikat. 

Jó volt őket hallgatni. Közben arra gondoltam, megkönnyíthetné a saját életét is az ember, ha megtanulná kicsit könnyebben venni az akadályokat. 
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában