A férfiak is leszedetik

2023.05.29. 11:30

Nyáron illik szőrtelenül mutatkozni a lányoknak, asszonyoknak

Már a tízéves korosztály is szőrtelenít, a tizennégy évesek pedig már egyértelműen küzdenek a hormonális változások okozta szőrnövekedés ellen, árulták el lapunknak paksi kozmetikusok. A cukorpasztával és a waxokkal történő szőrtelenítést tartják a lehető legjobb és legkíméletesebb eljárásnak.

Brunner Mónika

A kozmetikusok a cukorpasztát javasolják a szőrtelenítéshez. (Illusztráció)

Forrás: Shutterstock

Aranyos Györgyi paksi kozmetikus elmondta, hogy például a tizennégyévesek már egyértelműen szőrtelenítik a hónaljukat. Általánosan tizenhat évesek már járnak kozmetikushoz. A legidősebb szőrtelenedni vágyó korosztály hatvanas. A férfiak körében is népszerű a szőrtelenítés, a biciklisták mindkét lábukat végig szőrtelenítik, de a hónaljat, a mellkast és a hátat is szeretik szőr nélkül tudni. 

Elmondta, hogy a vendégei körében igazán népszerű a cukorpasztás szőrtelenítés. A cukor természetes anyag, nem irritálja a bőrt, elkerülhető vele a szőrbenövés, a szőrtüszőgyulladás, valamint az intim területeken, az arcon, a hónaljon jóval kíméletesebb, mint a gyanta. Ugyanígy javasolja a waxos szőrtelenítést is, amely szintén gyengéd, nem szedi le a felső bőrréteget. Mindkét szőrtelenítési eljárás kiszedi az akár két-három milliméteres szőrszálakat is, valamint meggyengíti, ritkítja a szőrszálakat. 

Bár fájdalom nélkül nincs igazán tartós, hatásos szőrtelenítés, a vendégek oly hatalmas fájdalmat azért nem éreznek. A nyári, napozási, napfénnyel teli időszakban a szőrtelenítés után egy-két napot mindenképpen ajánlatos várni napozás, szolárimuzás előtt – ugyanis pigmentálódás következhet be, azaz foltos lehet a bőrünk. Aranyos Györgyi kozmetikus a dióda-lézeres szőrtelenítést is jónak tartja. Gyors és hatásos technológia, de hozzátette: szerinte nincs végleges szőrtelenítés. 

Mózsáné Csonka Renáta paksi kozmetikus elmondta, hogy már a tíz-tizenegy éves gyerekek is szőrtelenítik magukat, mert nem szeretik a hormonális hatások miatti változásokat a hónalj és a fazon területeken. Egészen a hetven-hetvenöt éves korosztályig érintettek a hölgyek ezen szépészeti eljárásban, az idősek leginkább a bajusz és állszőreiktől szabadulnak meg. Hozzátette: a kozmetikusnak mindig át kell látnia a vendéggel kapcsolatban az összképet.

Általában a waxos szőrtelenítést javasolja a vendégeinek, mert a wax alacsony hőfokon is fel tud melegedni, lehet alá olajos réteget tenni, és a szőrtelenítés után puhább lesz a bőr. A kevésbé fájdalmas gyantázási eljárások közé tartozik, kellemes, kényelmes bőrérzettel jár. Ő is felhívta a figyelmet arra, hogy szőrtelenítés után legalább két napot várni kell a napozással, szoláriumozással, valamint fontos a napfényvédő használata is. A lézeres szőrtelenítési eljárásokkal kapcsolatban elmondta, hogy az a sötétebb színű szőrök ellen jóval hatékonyabb.

A borotválást egyik paksi kozmetikus sem ajánlja.  Aranyos Györgyi kozmetikus elmondta, hogy a borotválás miatt egy-egy szőrtüszőből akár két-három szőrszál is nőhet már egy idő után, úgy megerősíti a szőrzetet. Mózsáné Csonka Renáta kozmetikus hozzátette, hogy ráadásul leszedi a bőr felső rétegét, valamint hajlamossá tehet szőrtüszőgyulladásra. 


 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában