Felrobbanhat a tojás!

2023.12.03. 14:00

Még mindig van, aki nem tudja, mit lehet mikrózni és mit nem

Lassan minden háztartásban megtalálható egy mikrohullámú sütő. Fontos tudni, hogy nem minden edény, illetve élelmiszer kerülhet a mikróba.

Teol.hu

Nem minden edény, illetve élelmiszer kerülhet a mikróba.

Forrás: Shutterstock

Az ételt egyszerű, minden díszítést mellőző porcelántányérokban célszerű melegíteni - írja a bama.hu. Fontos, hogy fémet tartalmazó tárgyat a sütőbe tenni tilos (beleértve a fémtartalmú festékkel bevont edényeket) mivel ez a mikró, illetve a tárgy károsodását okozhatja. A kereskedelemben kaphatók polipropilénból készült, mikrohullámú sütőbe alkalmas műanyag tálak, ezek szintén megfelelők, mivel ellenállók a magas hőmérsékletekkel szemben. Ha üveg­edényt használunk, mindenképp hőálló legyen, ellenkező esetben megreped és bosszúságot okoz. 

A mikró csak pontszerűen melegíti fel az ételt, így maradnak ún. hideg pontok is, ahol a mikrobák túlélhetnek. Fontos tehát, hogy ha mikrohullámú sütőt használunk, ez esetben is jól forrósítsuk fel az ételt és utána hagyjuk pár percig állni, hogy teljes egészében átvegye a készülék által közvetített hőmérsékletet. 

Fontos tudni azt is, hogy keménytojás főzésére a mikró nem alkalmas – melegítéskor ugyanis a tojás belsejében pára keletkezik, ami nem tud eltávozni, és a tojás könnyen felrobbanhat, akár a mikróban, akár akkor, amikor már kivettük. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában