Mit tegyünk, hogy újra virágozzon?

2023.12.10. 12:25

Virágzás előtt tartsuk sötét helyen

Ajándékba kaptam egy korallvirágot korábban. Hogyan lehet ezt a növényt újra virágoztatni? - kérdezte több olvasónk is. A korallvirágnak - akárcsak a karácsonyi kaktusznak - most van a szezonja.

Mauthner Ilona

Illusztráció.

Forrás: Shutterstock

A korallvirág egy húsos levéllel rendelkező, pozsgás dísznövényfajta, mely díszítőértékét színes viráginak köszönheti. Virágai akár élénkpiros, rózsaszín, narancssárga, sárga, de még fehér megjelenésűek is lehetnek. 

A kedves kis dísznövény nagy igényekkel nem rendelkezik, viszont sokunk otthonában találhatók meg már elvirágzott, sokszor meg is nyúlt, elhajló hajtásrendszerű példányai. Nem árt ezért tudnunk arról, hogy milyen körülmények is optimálisak számára a nevelése során, valamint milyen körülményeknek kell teljesülniük ahhoz, hogy virágaival is megajándékozzon minket.

A növényt minden esetben napos körülmények közé helyezzük, így a tűző napot és árnyékos helyeket tartása során lehetőleg kerüljük. Elegendő napfény hiányában gyakran tapasztalható meg a növények megnyúlása, cserépből való kidőlése is, amit metszésével érdemes orvosolni. 

A melegebb hónapokban akár kerti körülmények között is nevelhetjük, viszont a hideg közeledtével már fűtött helyen való tartásáról szükséges gondoskodnunk. Hőmérséklet szempontjából télen a 18 fok tekinthető számára megfelelőnek, a 20 foknál magasabb és 12 foknál alacsonyabb hőmérsékletet lehetőleg kerüljük el. Mérsékelten öntözzük, a felesleges víz elfolyását mindenképp lyukakkal ellátott edénnyel biztosítsuk.

A téli időszakban minél hűvösebb körülmények között tartjuk, annál ritkábban és kevesebbet öntözzük. A virágzáshoz, a megfelelő környezeti körülmények biztosítása és az öntözés mellett, tápanyagokkal is érdemes ellátnunk, melyet tápoldat formájában juttassunk ki számára legalább havonta egy alkalommal!

A növény virágrügyeinek képződése csak akkor következik be, ha számára megfelelő ideig van biztosítva sötétség. Ez azt jelenti, hogy legalább 12-14 óra fénymentességre van szüksége a növénynek, legalább 6 hét időtartamig, mely arra serkenti, hogy virágzásnak induljon.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában