Verseny

2024.03.20. 06:59

Az én Pannoniám döntője zajlott Szekszárdon – galéria

Huszonnégy fiatal bizonyította tudását és ihletettségét kedden a vármegye székhelyén.

Szeri Árpád

Huszonnégy fiatal bizonyította tudását és ihletettségét Az én Pannóniám versenyen

Fotó: Mártonfai Dénes

Az én Pannoniám - Középiskolások Kárpát-medencei vers- és prózamondó versenye, annak döntője immár 16. alkalommal fogadta a műfaj ifjú kedvelőit. A finálénak a Deutsche Bühne Ungarn adott otthont. A program az NTP-TMV-2023-0020. azonosító jelű pályázat 1,5 millió forintos támogatásával valósult meg.

Az ország különböző településeiről, illetve a határon túlról is érkezett vendégeket a fogadó intézmény nevében Huszárik Imre, a Szekszárdi Garay János Gimnázium igazgatója köszöntötte. A megmérettetés két fordulóban zajlott. A középiskolások két művet – verset és/vagy prózát – adtak elő. A bíráló bizottságban a Tóth Zsuzsanna előadóművész, Csomor Csilla színművész, a Versünnep Alapítvány képviselője, Orbán György előadóművész, a Baka István Alapítvány elnöke, valamint Wiegmann Alfréd rendező, a Magyar Versmondók Egyesületének képviselője foglalt helyet.

– Nagyon erős a mezőny – adott tájékoztatást két forduló közötti szünetben Báló Marianna szervező tanár. – A versenyzők mások mellett Babits Mihály, Illyés Gyula, Baka István, Lázár Ervin, Kányádi Sándor, a kortársak közül pedig Markó Béla, Tóth Krisztina és Szabó T. Anna műveit tolmácsolták, igen magas színvonalon.   

A versenyt követően Siklósi Krisztián népzenész, a Csurgó zenekar vezetője adott műsort a résztvevőknek. Ez után következett az értékelés, az eredményhirdetés és a díjkiosztás, amelyről később számolunk be.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában