adózás

2018.03.26. 13:00

Érdemes ügyfélkaput nyitniuk a termelőknek

Mauthner Ilona, illusztráció: Shutterstock

Idén először az őstermelőknek is az adóhivatal készítette el a bevallását. Mózsik Szilvia, a megyei igazgatóság sajtószóvivője elmondta, sokan már az első pillanatban felkeresték a Nemzeti Adó- és Vámhivatal internetes e-SZJA (személyi-jövedelemadó) felületét, hogy minél előbb kiderüljön, mit tartalmaz a bevallási tervezetük. Valamennyi adózó felelőssége és érdeke ugyanis, hogy a tervezetekből ne maradjon ki semmi, ezért érdemes mielőbb átnézni a NAV kimutatását.

Az szja-bevallási tervezet a tavaly megszerzett jövedelmekről szóló kimutatás, melyet a munkáltatók, kifizetők által megadott adatokból állít össze a NAV. A mezőgazdasági őstermelőknek és az áfa fizetésére kötelezett magánszemélyeknek a tervezet egy „ajánlat”, mely nem válik automatikusan bevallássá, azt ki kell egészíteni az önálló tevékenységből származó, illetve őstermelői bevételekkel, költségekkel.

Akinek nincs ügyfélkapuja, az március 19-ig kérhette a tervezet postázását levélben, vagy SMS-ben, telefonon. Azóta a tervezet már csak személyesen kérhető a NAV ügyfélszolgálatain, vagy ügyfélkapunyitás után bármikor hozzáférhető elektronikusan is. Érdemes élni a lehetőséggel, hiszen az ügyfélkapus ügyintézés megkönnyíti és meggyorsítja az ügyfél adatszolgáltatási és bevallási kötelezettségét.

Mózsik Szilvia felhívta az adózók figyelmét arra is, hogy az szja 1+1 százalékának felajánlásáról a korábbi évekhez hasonlóan, idén is lehet elektronikusan és papíron is rendelkezni. További információ a www.nav.gov.hu/szja/szja oldalon olvasható vagy általános tájékoztatás kérhető a NAV Infóvonalán, a 1819-es telefonszámon.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!