mezőgazdaság

2020.01.28. 13:00

Közös válaszokat kell találni a mai kihívásokra

Varga Szilvia

Fotó: Varga Szilvia

Megtették az első lépéseket a mezőgazdaság területén az igazi együttműködés terén a szakemberek a dombóvári kistérségben is. Megalakult a Dombóvári Gazdakör január 21-én Naszvadi Endre elnök valamint Kalocsa Jenő, Börcsök Zoltán, Szilvási János és Ulrich József elnökségi tagok vezetésével. Az alakuló ülésen részt vett Jakab István, a Magyar Ország­gyűlés alelnöke, a MAGOSZ elnöke, Csike György, a Tolna Megyei Gazdakörök Szövetsége elnöke és Vendégh Edit, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara megyei elnöke is.

A kezdeményezés célja, hogy egy olyan közösség jöjjön létre, amely tud a kormány számára javaslatokat tenni, amely segíti a közös munkát és előre viszi az agrárpolitikát. Az alakuló ülésen Jakab István elmondta, hogy tervezik a jövőben az Ifjú Gazdakör meg­alakítását is, mert tudomásul kell venni, hogy generációváltás zajlik a szakmában. Céljuk, hogy a nemzedékeket összefogják, és a fiatalabbak is elmondhassák véleményüket, kérdéseiket, a mai kihívásokra közös válaszokat találjanak. Csike György kiemelte, hogy egy fehér folt a térképen ezzel a lépéssel végleg eltűnt, amire már nagyon régóta vártak. Örül a dombóvári változásnak és összefogásnak. Számít az új szervezet aktív munkájára.

Pintér Szilárd, Dombóvár polgármestere is meghívást kapott az eseményre. Gratulált a szervezőknek, a megválasztott tisztségviselőknek, hogy a szakemberek közös munkájával elkezdődött egy remélhetőleg gyümölcsöző együttműködés. Mint mondta, örömteli, hogy végre Dombóváron is történnek jó dolgok, és a jövőben lesznek még pozitív, a város jó megítélését erősítő lépések, előremutató megoldások.

Az alakuló ülés napirendjének elfogadása és az alapszabály valamint a tisztségviselők megválasztása után bejelentették a megalakulást.

Az alapszabály szerint a szervezet célja a tagok érdekképviselete, tájékoztatása és a fiatal gazdák segítése. A termelői összefogás célja a Gazdakör megerősítése, valamint olyan javaslatok megfogalmazása a helyi tapasztalatok alapján, amelyek esetleg magasabb szinteken segíthetik a döntéseket. A szervezet a MAGOSZ tagjaként szorosan együttműködik a megyei kamarával és az országos szervezettel is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!