Mezőgazdaság

2020.11.15. 09:30

Év közben változott az őstermelői járulékbevallás

Mauthner Ilona

Fotó: Mártonfai Dénes

Megyénkben is nagyon sok olyan gazdálkodó van, akinek a nyugdíj- és társadalombiztosítása az őstermelői tevékenységhez kötődik. Az ő figyelmüket hívta fel a héten az adozona.hu a következőkre.

A biztosított mezőgazdasági őstermelőknek a harmadik negyedévi járulékbevallás benyújtása során az adatokat már nem lehetett átemelni a második negyedévi bevallásból, mert július 1-től már az új társadalombiztosítási törvényben foglaltak szerint kell meghatározni a kötelezettségeket. A járulék megállapításának elvei nem módosultak, viszont a járulékalap, illetve -mérték változott a társadalombiztosítás ellátásaira jogosultakról, valamint ezen ellátások fedezetéről szóló 2019. évi törvény szerint.

A járulékalap megállapítására vonatkozó szabályok mentén továbbra is négy csoportba sorolhatóak az őstermelők. A tevékenységét kezdő mezőgazdasági őstermelő havi járulékalapja az eddigi minimálbér helyett a minimálbér kilencvenkét százalékára módosult.

Függetlenül attól, hogy a termelő ezen jogviszonya alapján biztosított volt-e vagy sem az, aki a tárgyévet megelőző évben nem minősült mezőgazdasági őstermelőnek.

Szintén a minimálbér kilencvenkét százaléka alapul vételével köteles járulék fizetésére az az őstermelő, akinek az előző évi – támogatásokkal csökkentett – bevétele meghaladta a nyolcmillió forintot. Ugyanakkor a nyolcmilliós bevételt el nem érő mezőgazdasági őstermelő az előző évi bevétel – itt már figyelembe kell venni a támogatások összegét is – tizenöt százalékának az egy tizenketted része után köteles havi szinten a járulékot megállapítani. Július 1. előtt ez a bevétel húsz százalékának az egy tizenketted részét tette ki, tehát magasabb járulékalapot jelentett.

Borítóképünk illusztráció.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!